Ez nemcsak rosszhiszeműség, de rosszindulat is. S az nem jó tanácsadó. Ismerjük az indulatukat nyafogásba nyálazó sűrűn-bérmálkozókat. Ilyen álszent módon, hitről papolt hívőknek a Népszabadság március 19-i számában egy hívőnek öltözött sima szavú ember. Papolt, de rosszhiszeműen, rosszindulattal. A Ferenc pápa és keresztény elitünk című fogalmazványa Marx Károly szobrának eltávolítási tervétől indul, s eljut a keresztény értékekre hivatkozó „magyar politikai elit” kioktatásáig. Teszi mindezt Ferenc pápa új könyvére (Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítására – a szerk.) hivatkozva, nyilvánvalóan kiforgatva annak lényegét. Nos, a marxista ájtatoskodásból kilóg a lóláb, s a homályos szavak garmadája. Nem tudni, mi nem tetszik Simó Endrének saját szózilálásában: a magyar, a keresztény, az érték vagy az elit? Ködös a fogalomhasználata (hol a keresztény elitet, hol a politikai elitet, hol a honi elitet, máshol az egyházi hierarchiát, a kormányt, majd a jobboldalt térdepelteti kukoricára – hm, balos elit ezek szerint nincs is), zavaros a beszéde. Husángként használni a szegénységet oltalmazó pápai buzdítást értelmetlen. Bumeráng lesz. Az evangélium szava nem az elitnek szólt, nem a hierarchia a lényege, hanem a megváltás öröme. Mindenféle eliten számon lehet kérni. De miért is kellene csak az eliten számon kérni? Kérdés még: ki az elit? S ki jogosult számon kérni? Ferenc pápa könyvcímében az öröm szerepel. Az evangélium öröme. Nem helyettesítendő egy másik Ferenc üzeneteivel (aki szintén „pápai” gyerek, csak fordított értékkel), a narcisztikusan hazudó milliárdos Cipolla perverz fenyegetéseivel. (A perverzió – per verso – megfordítást jelent. Krisztus per vertált inverze az Antikrisztus.) Örömhír – kontra „fájni fog”.
Simó állításai többnyire tévesek vagy hamisak. Szerinte a honi hatalom a „világnemzetet” választja a szegény ember helyett. A pápa szavát az életöröm elapadására szívesen idézi, de szembeállítja ezzel Áder köztársasági elnök újévi üzenetét az „életörömmel megélt hazaszeretetre” való buzdításáért. Hol itt a logika? Ájtatos szerzőnk rágalmakat szór: „a Horthy-kor szakot visszasíró, a náci megszállásnak emlékművet állító magyar keresztény kurzusnak hovatovább nem marad más választása, mint eretnekké nyilvánítani a pápát”. Megszokott gesztus ez – nem bizonyít, vádol. Idézete blőd ferdítés a pápa nyakába marxista jelzőt akasztó olasz újságíró történetében is. Pedig a pápa eredeti válasza egyértelmű. Szó szerint: „A marxista ideológia téves. De sok olyan marxistával találkoztam életemben, akik jó emberek.” (Nem vagyok marxista! Interjú a pápával, La Stampa, 2013. december 15.) Válaszából Simó persze csak a második félmondatot idézi. Pedig a keresztény magatartás kételemű: a bűn elítélendő, a bűnös nem. A cikkíró figyelmébe idézhetnénk: ez az elv kétezer éves. S nem Ferenc pápa az első és egyetlen szegény-védő, nincs szüksége átlátszó sztárolásra. Előtte ugyanígy vallott kedves druszája, Assisi Ferenc meg Árpád-házi Szent Erzsébet (hadd ne legyen szégyellnivaló a magyar eredete), vagy Marx kortársa, XIII. Leó pápa, akinek Rerum novarum kezdetű enciklikája a munkássággal, a szegényekkel való szolidaritás alappéldája. S mintha hallottunk volna egy kétezer évvel ezelőtti személyről, aki igazán a rászorulók oldalán állt (bár azt is megvallotta, hogy „szegények mindig lesznek veletek”). Miért éppen a hazai keresztény elitet üti, gúnyolja Simó? Nem hallott a Baptista Szeretetszolgálatról, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetről (juj, megint magyar a jelző, sőt, a miniszterelnök felesége a jószolgálati nagykövet), a Magyar Máltai Szeretetszolgálatról, Eőry Ajándokról, a pesti hajléktalanok önkéntes (!) hívő orvosáról, a református Johannita és az Evangélikus Szeretetszolgálatról. Tán sose vette észre, hogy 2006-ban az ártatlanul megbilincselt felvonulóknak, a falhoz állítva megvert nőknek börtönükbe egy hívő képviselőnő vitt jogi segítséget. Hol volt Simó úr, amikor a Vajdaságban a temerini fiúkat hasonlóképp koholt vádakkal bebörtönözték? Nekik ugyanez a hívő képviselőnő, Ékes Ilona vitt szabadulást. A cikkíró nem ismeri a Katolikus Karitászt, Böjte Csabát vagy a kárpátaljai ferencesek szegénymisszióját, ugye? Vagy ők nem elit? A cikkíró külön fizikát tanított talán annak a honi keresztény politikusnak, akiről azt állítja, hogy „még mindig laposnak hiszi a Földet”. Elég gusztustalanul ír a szerző, szerinte „Ferenc pápa beleköpött Grál-lovagjaink levesébe”. Ha Simó úr szokása lenne az étteremben más levesébe beleköpni, vegye észre, hogy a lovagok kihaltak, és Francesco nem köpköd más tányérjába, mivel másképp szocializálódott, mint a „szociális fórum” illemtanára.
Jó volna megtudni, kiben látja a hazai szegénygondozás példáját a cikkíró, aki szerint honi „keresztény” elitünk (ő teszi idézőjelbe) szőnyeg alá sepri négy és fél millió létminimum alatti s másfél millió emberalatti szegénységben élő honfitársunk gondját. Csak nem a habos szájú, szemkilövető táncos a modellje, aki választás előtt véletlenül épp háza előtt kóborló lánykát szokott találni, s regnálása alatt nem munkát, tanulást kínált a szegényeknek, hanem meg alázó alamizsnasegélyt? Cipolla szegény-receptje az volt, hogy „el lehet innen menni”. Példa lenne az éhségmenet élén (pár fotó erejéig) grasszáló milliomos csaló? Vagy az uzsorások, akiket csak a jelen kormány tett a helyükre? Netán a multik mentik a szegényeket? A banki tőkecápák lennének a modellek, akiknek devizahitel-rablását az előző, antikeresztény kurzus támogatta? Akkor inkább jöjjenek a krisnások, akiket a jelenlegi önkormányzat bízott meg ételosztással.
A cikk több pápai idézete még rendben is lenne. „Hiú ábránd jóságot remélni azoktól, akik a gazdasági hatalmat birtokolják” – csak nem a posztkommunista-libero milliárdosokra gondol? Ferenc elődje, II. János Pál a Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikájában minket, frissen szabadult kelet-európai országokat arra intett: nehogy azt higgyük, hogy a gyilkos kollektivizmusnál a durva, lélektelen kapitalizmus jobb! Más az evangéliumi megoldás! Ugyanezt hirdette nemrég a német, a francia (s igen, a magyar) elnök, miniszterelnök. Errefelé a volt bolsevikgyerekek lettek tőkés milliomosok (ugye, jó időben jó helyen…). Tisztelt antikeresztény számon kérő, ha már beleolvasott Ferenc pápa könyvébe (ne hívja Pontifex Maximusnak, mert az hierarchikus, s ma már ciki), olvassa tovább. „Az egyház számára a szegényekkel való törődés elsődlegesen teológiai kategória, megelőzve minden kulturális, szociológiai, politikai vagy filozófiai kategóriát.” 118. oldal) S egy szinte a szerzőre vonatkoztatható mondat: „Ez az üzenet annyira világos, oly közvetlen, oly egyszerű és beszédes, hogy nincs az az egyházi hermeneutika, amelynek joga volna relativizálni azt.” 116. oldal) E napi-politizáló szerző óvatosabb lehetne. Olyan, mintha az úszómestertől kérné számon, miért nem elég nedves az uszoda. Nem igazi segítség az olajozott sima beszéd. A szomorú adósok kilakoltatását miféle eliten, miféle kereszténységen kérheti számon valaki? Aki volt a Lajtán túl, ismeri a cinikus libero-szöveget: „Bárkinek joga van híd alatt aludni.” Lám, ezt a cinizmust számolja fel most egy emberiességet gyakorló kormány, hajlékot ajánlva a nem fizetőknek is. Emlékszünk még a tételre? A bűnt mindig elítélni, a bűnöst nem! Simó írástudóként ítélkezik a köztársasági elnök s a láthatatlan elit felett, a bűnnél nem nevezi meg, ki az okozója. Nem tudni, mi céllal törli bele a lábát a „honi keresztényekbe”, mi okból nem nevezi néven az ország negyvenévnyi és nyolcévnyi eladósítását? Nem kellene aggódniuk a Marx elveit megcsúfoló hajdani marxistáknak (mai nagytőkéseinknek) sem. Szeretjük ellenségeinket. Marxot (aki nem volt marxista) értékén kezeli a történetírás. Szobra majd biztonságos, méltó helyére kerül. Elvei többet érnek, mint mai lihegőinek nyögései. Léte meg éppúgy történelmi tény, mint Sztáliné, aki sajnos nem az élet, hanem a halál civilizációját gazdagította. Pedig „az Élet él és élni akar” (Ady). Ne aggódjék antikeresztény kortársunk. Aki az életet növelni akarja, aki a gyilkos nemzetiszocializmust s a gyilkos nemzetközi bolsevik szocializmust – a gyilkoló kapitalizmussal együtt – érvekkel elítéli, az ma számíthat minden normális ember s a zsidó-keresztény kultúra figyelmére, szolidaritására, egyetértésére. A mai kormány is ezt teszi. Van egy miniszterünk (lelkész), aki a cigányokért küzd, van egy szociális, család- és ifjúságügyért felelős (hívő) államtitkárunk, aki a szegény családok sorsát könnyíti. Ki most az elit? Aki támogatja az életet szolgáló tetteket. A tettek nyelve konkrét tény, nem sima beszéd, hanem az élet segítésének ténye.
Ha komoly szerzőtől idéz valaki, nem árt, ha megérti a mondandóját. S ha egy olvasó megérti, akkor használja maga és környezete javítására, de ne napi politikai husángként lengesse. (Az sem mindegy, melyik Ferencet olvassuk.) A számon kérő, fenyegető demagógia művelése is szabad persze, csak fárasztó, fölösleges és ízléstelen. Ami meg a kereszténységet illeti – mely létünk, emberiségünk, Európánk javára, örömére született –, úgy illendő, hogy arra használjuk, amire való. Nem lábtörlő. Ne tessék a koszos cipőt beletörölni!
