Üdvöz légy, eljegyzetlen Jegyes!

Ez az ősi himnusz a VI–VII. században virágzó kontákionköltészet tökéletesre csiszolt mintapéldánya. Bevezető versszakában – amit mai elnevezéssel kontáknak hívunk (pedig az egész himnusz együttese viseli ezt a nevet!) – a „legyőzhetetlenül hatalmas” Istenszülőhöz fordulunk: „Mentsd meg a te szolgáidat minden bajtól.” Majd a záró sor adja a páratlan versszakokban visszatérő refrént: „Üdvöz légy, Istennek szeplőtelen Jegyese” – ahogy őseink magyarra fordították az eljegyzetlen Jegyest.


Tizenkét páratlan versszakában himnuszunk főleg a gyermekségtörténet eseményeit veszi sorra biblikus ihletettséggel, de megemlít egyéb üdvtörténeti eseményeket is. Felidézi, milyen „öröm derül föl reánk”, mert Mária által „megsemmisül az átok”, ami a bűnbeesés után következett. Ezért „az elesett Ádám új életre szólíttatik”, és „Éva megszabadul könnyeitől”. Mindez úgy történhetett, hogy az Örömhírvétel után Mária lett a „mennyei lépcső, melyen alászállott az Isten”, s részt vállalt a további megváltói eseményekben, amelyekről a himnusz megemlékezik: Jézus születésétől az egyiptomi menekülésen és visszatérésen át a templomban való bemutatásig. S visszatér a végső cél. Mária az, aki „által győzelmet aratunk”, mert általa „lehullik az ellenség”, és így örvendezhetünk miatta: „üdvöz légy, testem gyógyítója; üdvöz légy, lelkem üdvössége”. Egyébként az „üdvöz légy” igazi fordítása az „örvendj” lenne.

 

A rövidebb páros versszakok viszont a teológiából merítenek ihletet, főleg a mariológiából, de állandóan szem előtt tartva a végső célt: az emberiség megváltását. Fő témájuk, amely körül minden gondolat forog, hogy Mária egyszerre szűz és anya. Persze ezen „az egész angyali világ elcsodálkozott”, és emiatt az „ékes beszédű szónokok oly némák, mint a halak”. E versszakok végén az Istent dicsőítő „alleluja” a refrén.

 

Az akathisztoszban a sorok száma azonos, a szótagok száma pontosan egyezik, a hangsúlyok elhelyezkedése egységes. Költészeti formáiban tökéletes. Kár, hogy magyar fordításában ez nem látszik olyan jól.

 

Himnuszunknak nincs neve: csupán akathisztosz, ami egyszerűen azt jelenti, hogy „leülés nélkül”, vagyis állva végzendő szertartás. Nincs szerzője sem, pedig sok személynek próbálták már tulajdonítani, köztük a híres Rómanosz Melódosznak is. Így – egy professzor szerint – nem kötődik egy személyhez, hanem az egész egyházé. A miénk is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..