Mennyi szép közös emlék az elmúlt évtizedek során! A heti találkozásokon és a közös rádiós munkán túl: római séták, Ostia Antica, ahol Matyi festeni szeretett, itáliai városok és tengerpartok, kétszer körút Görögországban, sok kiállítás Magyarországon, mióta hazatelepült.
Több olasz és magyar elismerés után tavaly november 13-án újabb kitüntetést vehetett át a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnöktől. A dokumentumon ez állt: „Magyarország köztársasági elnöke Szőnyi Zsuzsa részére a magyar kultúra több évtizedes áldozatos szolgálatáért, sokoldalú irodalmi munkásságáért, példaértékű életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozom.”
Tehát 1967 őszén lettem törzstagja a Várady Imre bácsi (volt bolognai professzor) által „Triznyakocsmának” nevezett heti találkozóknak Szőnyi István festőművész Zsuzsa lányánál és akvarellfestő férjénél, Triznya Matyinál, ahol a külföldi és hazai magyar értelmiség színe-javával ismerkedtem meg.
Több látogatóval igen érdekes beszélgetéseink voltak. Felsorolok néhány nevet: Várady, Barankovics, Fejtő, Kerényi, Huszárik, Hubay, Méray, Szörényi, Sárközy. Egyes írókat én vittem el Zsuzsáékhoz: Rónay Gyurkát és Nellit, Weöres Sándort és Károlyi Amyt, Vas Istvánt és Szántó Piroskát. Szörényi Lászlót… Itthon a Szőnyi- és Triznya-kiállítások alkalmával megdöbbenve tapasztaltam, milyen sok magyar értelmiségi fordult meg Rómában, a „Kocsmában”.
Szörényi Laci irodalomtörténész barátunk Zsuzsa A Triznya-kocsma című könyve előszavában jól jellemzi e sajátos emlékirat, illetve a „Kocsma” jellegét: „A nyugati magyar irodalom és kultúra egy jórészt ismeretlen központjának krónikája. (…) Páratlan tanúságként szól az emigráns és a hazai magyarság egymásra találásának az elmúlt évtizedekben lezajlott fázisáról.”
Zsuzsa könyveinek megjelenése, majd hazaköltözése és itthoni szereplései után egyre jobban ismertté vált a Triznya házaspár emigrálásának története, római élete, világméretű kapcsolattartásuk (tévéinterjúk, Az aventinusi tündér című film, országszerte kiállítások Szőnyi István és Triznya Mátyás festményeiből). Matyival akvarelljei mellé válogattunk verseimből; közös kötetünk Mielőtt szürkülnek a színek címmel először Rómában jelent meg 1987-ben, majd ugyanott újra, és itthon is több kiadást ért meg. A kötet egy kicsit katalógusul is szolgált Matyi kiállításain, illetve közös kiállításainkon (Baláca, Sümeg). Matyi 1991-ben bekövetkezett halála után Szőnyi Zsuzsa neves írónővé lett: nemcsak az említett „Kocsma”- könyvekkel, hanem Márai Sándorral és Cs. Szabó Lászlóval folytatott levelezésének kiadásával, valamint legújabban szüleivel való levelezésének két vaskos kötetével.
A Triznya-kocsma című emlékezését így dedikálta: „Szabó Ferinek, a legkedvesebb barátnak és a legszorgalmasabb »kocsma-tölteléknek«, szeretettel T. Szőnyi Zsuzsa.” A Rómából a szülőknek írt levélgyűjteményt, a Levelek Rómából című kötetét pedig így: „Ferinek, a régi római barátnak, szeretettel: Zsuzsa.”
Az utóbbi hetekben döbbent fájdalommal láttuk gyengülését, és egyben lelkierejét a kisebbedés elfogadásában, viszonylagos derűjét a vég közeledtével is. Péntek délután felugrottam hozzá, és együtt néztük kedves sorozatunkat, a Rex felügyelőt. Nagyon lefogyott az utóbbi hónapokban, egyre nehezebben lélegzett, most már csak csont és bőr volt… Ekkor láttam utoljára. Ma kora délután Győrben kaptam a telefonhívást, halálhírét. Régen sírtam (talán utoljára apám halálakor), de most nem tudtam visszatartani könnyeimet.
Amikor e sorokat vasárnap este írtam, láttam, hogy a magyar sajtóban már számos emlékezés jelent meg az „aventinusi tündérről”, Zsuzsa pályafutásáról.
Drága Zsuzsa! Isten veled! Hétfőn reggel Érted ajánlottam fel szentmisémet. Nyugodj békében!
