Fényéles, árnypuha a hegy körzete, ahol nézem az est különböző játékait, kihallom a dallamot a széthulló szélből. Lehetne mindez a norvég partokon, a tengernél, ahol koboldok is táncoltak Grieg zongorája körül.
Minden érdekelte a zeneköltőt. Fiatalon találkozott Liszttel, és megmutatta neki a-moll zongoraversenyének kéziratát. A zongora mágusa első látásra leblattolta a tőle megszokott tempóban. „Ilyen könnyű a zongoraversenyem? – kérdezte Grieg. – Azt hittem, nehéz.” „A zongoraversenye valóban nehéz” – erősítette meg Liszt.
Mindez Rómában történt. Találgatom, ekkoriban látogatta-e a zeneköltő az Antico Caffe Grecót – a Régi Görög Kávéházat, amely akkor tízzel haladta meg a száz esztendőt. Egy levantei görög alapította, kávéja olyan híressé vált, hogy klasszikusoknak, romantikusoknak, leendő pápának, sőt római tartózkodása idején Baudelaire-nek is művésztanyája lett. Minderről jó harmincöt éve szereztem tudomást a Via dei Condottin, ahol a kávéház nagy ablakokkal nézi a Piazza di Spagna bárkaszökőkútját. Az omnibusznak becézett hosszú kávéházi terem egyik „beugrójában”, amíg az aromájáról híres kávét cseppenként ízlelgettem, kéziratra lettem figyelmes.
A márványasztal fölött díszeleg ma is, kottavonalak, hangnemjelzés, kottafejek és szöveg olvashatók rajta. Néhány perc múlva két olasz telepedett a közelembe. Észrevették kézirat-érdeklődésemet, és udvariasan megszólítottak. Az egyik festő volt, a másik muzsikus, Holst-rajongó. Ne csodálkozzam – mondta, hogy nem Malipierót vagy Petrassit, sőt Respighit emlegeti. Gustav Theodore Holst ugyan svéd származású, de angol volt, tele humorral. Jómagam a Planéták című művét hoztam szóba, és egy másik szvitet, a Szent Pált. Ő tovább sodorta a szavakat (kértem, lassabban, hogy értsem): „Akinek a képírását látja a falon keretben, Edvard Grieg, a skót származék. Jó norvég vált belőle, amint Holstból angol. Mindkettőre büszke az országa.” Megállt, majd Grieg humoreszkjeiről tartott előadást. Hallgattunk. A továbbiakban mindhármunkat a kézirat érdekelt. Emlékül küldhette a zeneköltő, bizonyára Bergenből, a kávéház tulajdonosának. Az „emlékül” német nyelven olvasható a kézirat alján. És a dátum. Grieg akkor már találkozott az orgonista és zeneköltő Lindeman Hegyi dallamaival, norvég népdalgyűjteményével, és írt sok dalt is. Szótlanul kérdeztük, mi ez a kézirat: eredeti dal, népdalátirat? Dal – az biztos, mert énekhang és zongorakíséret olvasható a töredék partitúrán. Szövege ismeretlen volt: dánból lett bokmal, vagy svéd rokon nynorsk nyelven? „Egyszer csak kiderül” – jegyeztem meg, és újabb kávét rendeltünk.
A római kávéházi kép elmozdul a Pilis alatt, a Fényesliget kávéházban. A hajdani latinok ligetes szentélyt látogattak itt, ők nevezték boldog ligetnek (ad lucum felicem). Volt (van) forrás is. Eljár a fantáziám. Talán Plutarkhosz írta, hogy a ligetek védője, Nemestrinus „testőrei” közül az egyik elhíresztelte: Rómában ismeretlen istennek építettek oltárt. Boldogságot és szerencsét hoz. A ligetekben gyönyörű nimfák tanyáznak… A svéd Selma Lagerlöf erre gondolhatott, amikor Krisztus-legendáiban megírta a császár látomását egy Gyermekről, akinek a császár emeltetett oltárt? Latin álmokba rejtőzve Berzsenyi Dániel „mint ama boldog ligetek lakója” pengette lantját.
A feljövő holdnál, a kávézóasztalnál megcsap a csalódottság: a Grieg-kézírás fotóját Bókay Laci barátom Rómából még a múlt esztendőben elküldte. A zeneköltő születésének százhetvenedik évfordulójára – gondoltam – kiderítem, mi ez a kézirat, és közlöm. A norvég nagykövetség javaslatára elküldtem a bergeni házba, a Grieg-múzeumba. Kétszer, levél kíséretében. Válasz azóta sem jött. Érdeklődtem a szerző Norvég zsoltárai felől is, amelyeknek harmonikus szépsége méltán illik az életműbe. Elhatároztam, ha megkésve is, lássák olvasóink a norvég zenepoéta kézjegyét, hiszen sokan szeretik a Peer Gynt szvitváltozatokat, a zongoraversenyt (Norvégia nemzeti jelképe), a tízkötetnyi lírikus darabok Látomását, vagy éppen a nagyanyók megfontolt menüettjét, és sorolhatnánk a műveket.
Most gondolatban a Troldhaugen (a Trollok dombja), a fjordra néző szikla előtt hajtok fejet, ahol Grieg nyugszik. Sokat szenvedett, de nem adta fel, teljesítette művészi hivatását. Sírfelirata nincs. A holdsütés vet rá fényt és árnyat.
Fotó: Bókay László
