Freinademetz Józsefre eleinte nagy csalódások vártak. Sokat küszködött a nyelvvel, és minden alkalmazkodóképessége ellenére idegen maradt a helybeliek számára. Ekkor lett a jelmondata: „Az egyetlen nyelv, amelyet mindenki megért, a szeretet.”
Két évig Hongkongban maradt, majd délre utazott, Santung tartományba. Amikor német katonák szállták meg Kína azon részét, ahol missziós állomása volt, a lakosságot védelmezte az európaiakkal szemben. Sokat tett a kínai keresztények, a laikusok és a papok oktatása érdekében. Ő állította össze az első kínai nyelvű katekizmust.
Úgy megszerette – ahogy mondta – „az ő kínai népét”, hogy miatta soha nem tért vissza a hazájába. Végül a helyiek is befogadták, új nevet is adtak neki: Fu-Shenfu, azaz a boldogság, szerencse papja.
Nem volt irányító típus, nem írt jelentős teológiai művet, nem fejlesztett ki új missziós módszert. Az imádság embere volt, aki „mindenkinek mindene” akart lenni. Thomas Tien Kensin bíboros így emlékezett vissza rá: „Legtöbbször a szentélyben térdelt, és nekünk mindig élménynek számított, ha imádkozni láttuk. A kép erről a térdelő papról kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Olyan benyomást keltett, hogy senki sem merte volna megzavarni. Jámborsága nyílt és lelkesítő volt.”
Úgy halt meg, mint sok más embertársa Kínában: tífuszjárvány áldozata lett 1908. január 28-án. Tai¬kiá¬ban temették el a plébániai keresztút tizenkettedik stációja tövébe.
Freinademetz Józsefet 1975-ben VI. Pál pápa boldoggá, majd 2003-ban II. János Pál szentté avatta.