Az egyházakra vonatkozó új, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. számú törvénynek továbbra is a vallásszabadság biztosítása a legfőbb célja. Amikor a törvényhozó úgy látta, hogy a vallásszabadsággal egyesek visszaélnek, kötelességének tartotta, hogy – az alkotmányos kereteken belül – gátat vessen ennek. Ezért került sor az új törvény elfogadására, illetve későbbi módosítására. Mintegy háromszáz egyházat jegyeztek be az idők folyamán, amelyek jelentős része ténylegesen nem működött, vagy a vallás szabad gyakorlásától eltérő céljai voltak.
Harminckét bevett egyházat sorol fel a törvény. A történelmi hagyományok, a honossági idő, a létszám, illetve a közösségi célok alapján ítélték meg az egyházi közösségeket, védelmet nyújtva ezzel az egyházak lényegi tevékenységének, a hitéletnek.
Világosan kell látnunk, hogy mind a bevett egyházak, mind a vallási tevékenységet végző egyéb szervezetek és közösségek számára biztosított a szabad vallásgyakorlás. A bevett egyházak a közjó érdekében – társadalmi közfeladatok vállalásával – működnek együtt az állammal. Hangsúlyozom: ez az együttműködés nem jelenti senki hitéletének a korlátozását.
– A törvénymódosítás idején olyan hangokat lehetett hallani, mintha a nem bevett egyházakat negatív megkülönböztetés érte volna, sőt, veszélybe került volna a vallásszabadság.
– Minden egyházi közösség, státuszától függetlenül, a legszabadabban gyakorolhatja vallását. A bevett egyház státusz nem valamiféle előnyt jelent, hanem – ismételten hangsúlyozom – a közjó érdekében végzett, társadalmilag hasznos tevékenységben való együttműködésre vonatkozik.
A köztudatban történelmiként élő egyházak végzik a vallási közösségek által átvállalt társadalmi közfeladatok kilencvennyolc százalékát, ezen belül legnagyobb arányban a katolikus egyház. Az állam tehát nem versenyhelyzetet kívánt előidézni, hanem tudomásul véve a társadalmi valóságot, biztos környezetet teremtett valamennyi egyházi közösség működése számára.
– 1997-ben írták alá a magyar–vatikáni szerződést, amely példaértékűnek bizonyult. Ennek mintájára születtek meg a további megállapodások az állam és az egyes egyházak között. A közelmúltban sor került ennek a szerződésnek a megújítására.
– Az oktatásban, a köznevelésben, a felsőoktatásban, a szociális ellátásban hatalmas feladatot vállalnak az egyházak, az ország vallási térképének megfelelően elsősorban a katolikus egyház. Emiatt szükségessé vált, hogy hosszú távra rögzítsék a Szentszék és a magyar állam együttműködését. A szerződés mostani megújítása pedig tovább pontosítja a részleteket az időközben bekövetkezett jelentős változásoknak megfelelően, hiszen nemcsak az egyházi törvény új, hanem új az Alaptörvényünk is, a köznevelési intézmények túlnyomó többsége állami fenntartásba került, és még sorolhatnám. Vagyis gyökeresen megváltoztak a nemzetközi megállapodásban érintett körülmények. A szerződés megújításával továbbra is biztosított a katolikus egyház, valamint a katolikus közfeladat-ellátó intézményrendszer kormányokon átívelő jogi és finanszírozási biztonsága. A magyar jogszokás szerint más bevett egyházak is e modell alapján nyerik el az említett biztonságot.
– Az idei tanévvel indult meg az iskolákban a hités erkölcstan, valamint a polgári erkölcstan oktatása. Év elején ezzel kapcsolatban is kétkedő hangokat lehetett hallani.
– Magyarország kormánya 2010-ben azért kapott kétharmados felhatalmazást a választóktól, hogy a rendszerváltás idején megkezdett, de be nem fejezett folyamatokat és átalakításokat végigvigye. Az egyik markáns, eddig megoldatlan feladatot az jelentette: hogyan lehet teret adni az iskolában – a XXI. századhoz igazodóan, annak sokszínűségét tekintetbe véve – az alapvető erkölcsi értékeknek?
Az elmúlt hatvan év után és a jelenlegi európai áramlatok alapján sok emberben ellenállásra talált a hités erkölcstan, s ezzel együtt a polgári erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetése. A beiratkozási adatok alapján a szülők fele, sokszor előzetes ismeretek nélkül, mégis a hittant választotta gyermekeinek. Ez az egyházak értékteremtő tanítónevelő munkája iránti bizalmat mutatja.
Október óta hetente találkozom egyházi vezetőkkel az ország minden táján, s ennek segítségével is folyamatosan nyomon követem, hogyan látják helyi szinten, a gyakorlatban a kötelezően választható hités erkölcstan-, valamint az erkölcstanoktatás helyzetét. Végső soron ugyanis ott dől el ennek társadalmat gazdagító hatása. Itt kell megjegyeznem, hogy a polgári erkölcstan alapvetően nem áll szemben a különböző egyházak és felekezetek hitoktatásában foglalt elvekkel és értékekkel.
A hitoktatással kapcsolatos első tapasztalatokat a következő hetekben, hónapokban összegezzük. Egyvalami máris látszik: az iskolafenntartónak egységes iránymutatást kell adnia a beiratkozás módjáról és menetéről, s lehetővé kell tennie, hogy a szülők és a diákok előzetesen megismerhessék a hittanárokat.
Az egyházak számos olyan fiatallal találkoznak a hitoktatás révén, akikhez egyébként nem jutottak volna el. Gyakran nemcsak hitüket nem gyakorló, de az egyházaktól távol álló, a keresztény egyházak esetében sokszor meg sem keresztelt gyermeket is beírattak a szülők hittanra. Emiatt – mint a lelkipásztorok beszámolnak róla – újszerű pasztorációs módszereket szükséges alkalmazni.
– A katolikus egyházban ezt úgy fogalmazzák meg: a gyermekek révén evangelizálják a szülőket. S ez a gondolat átvezet az egyházak – tágabb értelemben vett – társadalmi szerepvállalásához.
– Az egyházak társadalmi szerepvállalása – éppen az egyházak céljából és módszereiből következően – sokszor talán nem mutatkozik meg látványos módon, pedig nagyon jelentős. Szolgálatukat tekintik elsődlegesnek, s emellett háttérbe szorul a PR-tevékenységük.
A közösségek, a közösséghez tartozó emberek száma – sajnálatos módon – folyamatosan csökken Magyarországon, ennek megfelelően kevesebben kötődnek az egyházakhoz is. Mindezzel együtt világosan kell látnunk, hogy a legnagyobb közösségalkotók ma is az egyházak, ezen belül elsősorban a katolikus egyház.
A jelenlegi kormánynak az a célja, hogy a napi politikától függetlenül, a valós társadalmi igényeknek megfelelően segítse az egyházakat a társadalom újjászervezésében, az ebben a feladatban betöltött sajátos szerepükben.
Ma a köznevelésben részt vevő fiatalok több mint tíz százaléka jár egyházi iskolába. Az egyházak kiléptek a templomok falai közül, ahová az 1990 előtti politikai rendszer kényszerítette őket, s ma már széles körben fordulnak a leginkább elesettek és rászorulók felé. Ezek a tevékenységek egybevágnak az állam céljaival. A kormányzat úgy támogatja ezt a munkát, hogy közben tiszteletben tartja az egyházak belső autonómiáját. Hogy az egyházak – klasszikus értelemben – valóban egyházak lehessenek, a társadalom javára.
– A magyar társadalomnak erkölcsi szempontból újjá kell épülnie. Mekkora – szükségszerű – szerepet vár el az állam ebben az egyházaktól, s ez a folyamat hogyan illeszkedik az európai tendenciákhoz?
– Jogalkotásunk elöl jár az említett kérdéssel kapcsolatban. Gondoljunk csak arra, hogy az Alaptörvényben olyan hiterkölcsi normák fogalmazódnak meg, amelyek ritkaságszámba mennek Európában, különösen az újabban alkotott alaptörvényekből hiányoznak ezek.
A kormány tisztában van azzal: egy hosszú távú építkezés elején járunk, ami a társadalom részvétele nélkül lehetetlen. S a társadalmi részvételtől elválaszthatatlanok az egyházak.
Téves elképzelés lenne, ha valaki úgy gondolná, önmagában a köznevelés vagy a szociális munka miatt fontosak az egyházak. A társadalom egyik legnagyobb értéke a hitből fakadó közösség, ezért az egyházak a társadalom szempontjából kiemelkedően hasznos közfeladatokat látnak el. Az egyházak a társadalom szerves, elválaszthatatlan alkotóelemei.
Ezt a valóságot a mai Európában – nemcsak Magyarországon – sokszor nehéz elfogadtatni. Kontinensünk a kamasz gyerek benyomását kelti, aki folyamatosan saját szülei ellen fordul, megtagadja azok hagyományait, elveit és életvitelét. Ebben persze látnunk kell a pozitív mozzanatot is: eszerint a mai viszonyok mégsem jelentik Európa végét!
Magyarország kormánya kellő bölcsességről és önmérsékletről tett tanúbizonyságot, amikor az említett erkölcsi elveket csendesen, de határozottan fönntartja, ha olykor zeng is emiatt a folyosó a családi vitában, az európai házban.
Manapság az egyházak, a vallás szerepének elismerése jelenti az alapvető gondot. A hitét megélő ember – legyen keresztény, zsidó, muszlim vagy más vallású – közösségi normák szerint élő ember. Ebből következően nem az egyes vallások képviselői, hanem a semmiben való hit és a hívő ember hite között jelentkezik a szakadék.
– Az egyházfinanszírozásban hoz-e valami újdonságot az Európai Unió most induló hétéves gazdasági időszaka?
– Az európai uniós pályázatokban az állam folyamatosan együtt munkálkodik az egyházakkal. A 2007–2013 közötti években az egyházak sok esetben kényszerűen kimaradtak a pályázók köréből. A most kezdődő hétéves gazdasági időszakban mód nyílik majd pályázati úton egyházi műemlékek, műemlék jellegű épületek, templomok, plébániák, közösségi terek felújítására és új tervek megvalósítására. Már most elmondhatjuk: az ilyen célokra fordítható források jelentősen nőnek az előző ciklushoz képest.
