Mindezt fontos volt elmondanom, mielőtt hírt adnék az Új Ember családjának nagy gyászáról: életének száznegyedik évében, gazdag és szép életet zárva elhunyt Grexa Sándor. Ha a töretlen hűséget és az optimizmust árasztó jóságot kellene megszemélyesítenem, önkéntelenül is rá gondolnék. Az Új Embernek mindvégig meghatározó alakja, sok tekintetben mindenese volt, messze túlteljesítve ezzel alapvető, gépkocsivezetői feladatait. Minden idegszálával, szorgalmával fáradhatatlanul szolgálta a lapot, vállalva a legnehezebb esztendőket is.
Kiváló szerkesztők, írók és újságírók körében mint a párázó termőföld a tavaszi esőt, úgy szívta magába a keresztény műveltség elemeit: Mihelics Vid és Radó Polikárp professzoroktól kezdve Ijjas Antalon és Kunszery Gyulán át Rónay Györgyig és Pilinszkyig mindenki nagyra értékelte intelligenciáját és belső életerejét. Öröm volt vele együtt lenni, munkálkodni, az ünnepekre készülni. Ez utóbbiak során a szerkesztőség és a kiadóhivatal igaz összefogásának egyik „eleganciamestere” volt, mint az ókori Petronius Arbiter. Kedélyével, a keresztény életöröm hirdetésével jó hatást gyakorolt szerkesztőségi környezetére. A csüggedést és az önfeladást nem ismerte.
Ennek bizonyítékát adta, amikor már idős nyugdíjasként leányával éveken át Londonban élt, s egy napon súlyos közlekedési baleset érte. Példás akaraterejével, hitével át küzdötte magát a nehéz időszakon, és felépült. Több évet töltött még Hollandiában, majd utol só éveiben újra itthon, Budapesten leányával, aki az említett országokban felelősségteljes konzulátusi feladatokat látott el.
A jelenlegi szerkesztőségi és kiadóhivatali munkatársak 2010 nyarán együtt ünnepelhették Grexa Sándort századik születésnapja alkalmával egyik kolléganőnk szép budafoki kertjében. A köszöntő jókívánságokat frappáns, üde válasszal honorálta, bizonyítva, hogy semmit sem halványult legendás kedvessége és emberszeretete. Joggal vallhatja az őt gyászoló közösség, hogy élete nem volt más, mint a hűség és a derű eleven varázslata.
