Nemcsak önmagunkat, de egész világunkat, benne elfoglalt helyünket is történeteken keresztül ismerjük meg. Minden civilizáció nagy és átfogó világmagyarázatok, mítoszok alapján épült fel, amelyek segítségével az emberek és közösségeik eligazodhattak életük legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban. Ezek a történetek szólnak az istenekről, a világ kezdetéről, az ember eredetéről, a bűn és a rossz forrásáról, az életet szabályozó felsőbb törvényekről, a halál utáni létről és a világ jövőbeli sorsáról.
A Bibliában megragadható kinyilatkoztatás látszólag beleillik a mitikus világmagyarázatok sorába, a valóságban azonban teljesen más minőséget képvisel. Isten és az emberek közös története egészen konkrét történelmi eseményeken keresztül bomlik ki előttünk. Amit az Írásokból kiolvasunk, az maga „a történet”. A Nagy Történet, amely által valóban megérthetjük önmagunkat, és olyan útmutatást kaphatunk, amely túlvezet minket ezen a mulandó világon, egészen a beteljesülésig.
A „felvilágosodásnak” nevezett kollektív létfelejtés ideje óta az „ateista humanizmus” prófétái megpróbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy a Nagy Történet nem hiteles, sőt, nincs is szükségünk rá. Helyette „tudományos világképünk” alapján próbálják megalkotni az Ember nagy mítoszát. Amit természetesen nem vehetünk komolyan, hiszen sem a kezdetről, sem a célról, sem a beteljesülésről nem tud semmi végérvényeset mondani. A posztmodern még messzebb megy, mert tagadja bármiféle átfogó – akár tudományos – világmagyarázat lehetőségét, s arra kárhoztat bennünket, hogy egyenként alkossunk magunknak „magánmitológiát”. Vagyis mindentől és mindenkitől függetlenül adjunk önmagunknak tetszőleges célt és identitást.
Nekünk azonban a Nagy Történet kell! Ez az új evangelizáció hatalmas esélye egy istentelen, ezért egyre embertelenebb korban. Mondjuk el mindenkinek a Történetet, mert szomjaznak rá az emberek! Hogy a világ nem gazdátlan és nem esetleges. A személyes és szerető Isten teremtette, ahogyan a saját képmására alkotott embert is. A rossz és a bűn onnan ered, hogy az ember elfordult Istentől, s letépve önmagát az élet forrásáról sötétségbe és halálba hullott. Mivel saját erőnkből nem szabadulhattunk meg a bűn és az örök halál uralma alól, a segítség olyan helyről jött, ahonnan nem vártuk: Istentől, akit visszautasítottunk. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Jézus, az emberré lett Isten Fia teljesen ártatlanul élt közöttünk, mégis magára akarta venni bűneinket és ítéletünket a kereszten. „Vétkeinkért halált szenvedett és feltámadt, hogy igazzá válhassunk” (Róm 4,25). Aki mindvégig kitart a hitben, eljut az örök életre, Isten örök és tökéletesen boldog országába.
Kedves Olvasó, tudd meg, hogy amikor letérdelsz a jászol elé megtestesült Urad köszöntésére, magad is a Nagy Történet részese vagy!
