Sándor Istvánra emlékeztek

A filmbemutató résztvevőit Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója és Győriványi Gábor, hazánk szentszéki nagykövete köszöntötte, majd Pascual Chávez Villanueva szalézi rendfőnök szólt a jelenlévőkhöz, méltatva azt az életpéldát, amelyet Sándor István az egyetemes egyház számára örökül hagyott. Pierluigi Cameroni, a szalézi rend általános posztulátora bemutatta az új boldog életútját és vértanúságát. Ezt követően a magyar kormány nevében Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár emlékezett meg Sándor István életéről és művéről.

 

Az eseményen részt vett Tarcisio Bertone szalézi bíboros, a szentatya emeritus államtitkára is, aki a filmvetítés után méltatta Sándor Istvánnak, a „nagy magyar nemzet” fiának érdemeit, felelevenítve személyes emlékeit is, hiszen a II. világháborút követő években több, otthonról elüldözött magyar szalézival volt alkalma találkozni. A nagykövetség emlékkönyvébe a következő sorokat írta: „Boldog Sándor István hősiességétől fellelkesülten fejezem ki áldó jókívánságomat és szívélyes üdvözletemet a rendezvény alkalmából.”

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .