A keresztény nevelő

Mint mondta, a keresztény nevelő olyan ember, aki az emberség ismerője. Hogyan végezze munkáját a keresztény pedagógus? „Az arc által megragadottan, a teremtő Isten társaként, és Jézus társaként, aki a kicsinyek és a szegények barátja.” A tartományfőnök szerint a keresztény iskola teret tud adni a szegényeknek és a rászorulóknak. Az egyházi iskola értékeiről, az oda járó fiatalok sokféleségéről is szó volt a találkozón, amelyre a dél-alföldi régió számos településéről érkeztek résztvevők, az óvodapedagógusoktól a gimnáziumi tanárokon át az egyetemi oktatókig. Máté-Tóth András valláskutató, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője előadásában a XXI. századi egyházak értékeiről, a folyamatban lévő változásokról és a társadalom igényeiről beszélt.


– A hagyományos intézményekkel szembeni általános bizalmatlanság korában és a velük szembeni aktív médiakritika közegében eleve hátrányból indul az, aki egyházak értékeiről kíván szólni. A kisebb egyházak szerencsésebbek e tekintetben, mert többek közt ismeretlenségük miatt az ártatlanság hangulatát áraszthatják. A nagy keresztény egyházak ellenben mindenféle bűnnel vádolhatók, és valóban megjárták már a gazdasági és politikai poklok valamennyi bugyrát. S mindezek dacára intézményeiket igényli a társadalom: az egyházi kórházat, öregek otthonát, szociális segítőközpontot, és az iskolákat nemkülönben – fogalmazott Máté-Tóth András.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .