A világörökség részévé nyilvánított nagy falat különféle védelmi célú erődítmények alkotják. Krisztus előtt 210-ben kezdték építeni a hegyvonulatnak azon részén, ahol a másik oldalon hatalmas sziklák meredeznek. Könnyen elképzelhetjük, hogy az építkezés csak rendkívüli erőfeszítések árán valósulhatott meg, ezért eleinte politikai elítélteket, katonákat, köztörvényes bűnözőket állítottak munkába; összesen háromszázezren vettek részt az építkezésben. A legenda szerint a fal hasonlóképpen épülhetett föl, mint Déva vára – egy Van nevű embert ugyanis a siker érdekében örökre befalaztak, de a falba „építették” a munkálatok közben életüket vesztett áldozatokat is.
A talapzatánál hét-nyolc, a tetejénél négy-öt méter széles, több mint hétezer kilométer hosszú fal a Pohai-öböl közelében kezdődik, és Kína északkeleti határvidékén húzódik a Góbi-sivatag irányában. Külső burkolata téglából és tégla alakú kövekből áll, belsejét kőzúzalékkal és döngölt agyaggal töltötték föl. Nyíllövésnyi távolságokra bástyákat helyeztek el, és olyan jelzőtornyokat, ahonnan tűz- vagy füstjelekkel figyelmeztethették egymást az esetleges veszélyekre. A bástyákban és az erődítményekben élelmiszert és fegyvereket tároltak a fal közelében állomásozó csapatok számára.
A kínai nagy falat 1970. november 10-én nyitották meg a turisták előtt, ami egyrészt nagyon jó, hiszen a vállalkozó kedvűek és a tehetősek közelebbről is megismerkedhetnek ezzel a jelentős építészeti alkotással, másrészt viszont hátrány, hiszen sokan falfirkákkal csúfítják el a műemléket, és előfordul az is, hogy a helyi lakosok a fal tégláiból építkeznek, elhordva akár teljes falszakaszokat. A szakemberek becslése szerint a Ming-kori falnak harminchét (más számítások szerint negyvenkét) százaléka már az enyészeté lett.
