A „vallásszabadság” egy időben odáig fajult, hogy József Attila Betlehemi királyok című versét nem engedték elhangozni a rádió karácsonyi „vallásos félórájában”, arra hivatkozva, hogy József Attila nem tartozik az egyházhoz. A hittanórákkal is ugyanez volt a baj: ugyanis a hatalom szerint az ifjúság sem tartozott az egyházhoz.
Ebben a sokszor puha diktatúrának nevezett korszakban nemcsak névtelen családapák és családanyák őrizték meg és adták át a hit lángját családjuknak és környezetüknek, de olyan hívők is voltak, akiknek a nevét az egyháztörténet-írásnak is meg kellene örökítenie. Egyikük Gaizler Gyula főorvos volt, aki okos bátorsággal valóságos keresztény akadémiát működtetett szép lakásában a Hősök terén. Egyetlen félreérthető szó sem hangzott itt el, az egyre nagyobb hallgatóság vendégként még teát, pogácsát is kapott, miközben teológiai, bölcseleti vagy éppen bioetikai kérdésekről hangzottak el előadások, amelyeket minden alkalommal eszmecsere is követett. Mindenki tudhatta, hogy besúgók is vannak a társaságban, és rajtuk a hatalom szeme. Nem adtak okot a támadásra.
Gaizler Gyula 1983-ban arra „vetemedett”, hogy az egyházi és állami vezetés tudta nélkül – hiszen úgyis megakadályozták volna – személyes vendégeként meghívta Roger testvért egy budapesti látogatásra. Mire ez kiderült, a hatalom már nem tehetett egyebet, mint hogy megtiltotta megszólalását a négy budapesti templomban, ahová elmehetett.
A Thököly úti Rózsafüzér Királynője-templomban késő estig tartott a hallgatva is messze hangzó tanúságtétel. Aki látta, nem felejtheti Roger testvér arcát, mosolyát. A templomot megtöltő emberek is imádságos csendben vonultak. A hallgató egyház pozitív értelmű megtestesítői voltak ők.
Fotók: Kassányi Jenő
