Nagyrészt Damaszkuszi Szent János atyának (†750) köszönhetjük az ikontisztelet eszmei és teológiai megalapozását. Az ő tanítása nyomán négy témakörben foglalhatjuk ezt össze.
1. A szent ikonoknak és szentképeknek tisztelet jár ki, nem pedig imádás. Szó sem lehet arról, hogy a keresztény emberek Istenen kívül bárkit, bármit is imádnának! Tudják a parancsot: csak „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj” (Mt 4,10).
2. Ez a tisztelet nem az anyagra, vagyis a festékre, a fára, a vászonra irányul, hanem arra, akit a kép ábrázol, illetve arra a szent eseményre, amelyet megjelenít. A keresztények nem amulettként vagy talizmánként használják a szentképeket, és nem is fetisizálják azokat.
3. Az ikonok és szentképek tisztelete lelkileg nagyon megfelel az ember természetének, ugyanis a képen ábrázolt személy révén közel érezheti magát ahhoz, akit megjelenít. Ezért van ott a szerelmes fiatalnál a szerelme fényképe (igaz, ma már leginkább mobiltelefonja képernyőjén). Ezért puszilja meg a nagymama az unokája fényképét.
4. Mindezek mellett a legfontosabb a teológiai érv. Vagyis az, hogy a szentképek létjogosultságát maga Jézus Krisztus adja. Ő ugyanis tökéletes Isten létére tökéletesen emberré lett, így ábrázolhatóvá vált. Az emberi szem számára láthatatlan Isten emberi testbe öltözve a látás számára érzékelhetővé vált. Ezért nem csupán jogunk, hanem az egyházi tanítás szerint – kötelességünk is ábrázolni őt. Sőt, vele együtt a megdicsőült szenteket és igazakat is, mindazokat, akik már részesedtek a mennyei dicsőségben. A szent eseményeket is eme megokolás alapján lehet, szabad és kell ábrázolni.
Az egyik legfontosabb ünnepi énekünk tömören és világosan összefoglalja ikontiszteletünk lényegét és alapját: „Ki mint Fiú, az Atyától kifejezhetetlen módon kisugárzott, asszonytól való születése által a természetet megkettőzte; kit ismervén, nem vonakodunk tekintetének ábrázolásától, hanem azt áhítattal lerajzolván, hittel tiszteljük. Ezért az egyház is, fönntartván az igaz hitet, csókkal illeti az emberré lett Krisztus képeit.”
Ezen a vasárnapon pedig hálás szívvel és bensőséges tisztelettel fordulunk a zsinati atyák felé, akik megvédték számunkra a szent ikonok és szentképek tiszteletének lehetőségét.
