Alacoque Margit Mária október 16.

A családi birtok kezelését anyai nagybátyja vette kézbe, akinek családja cselédként bánt Margittal és édesanyjával. 1665-ben édesanyja férjhez akarta adni, hogy kiszabadítsa ebből a helyzetből, és Margit egy pillanatra megingott, bár már elhatározta, hogy szerzetbe lép. Döntését a rokonság nem könnyen fogadta el, végül mégis engedélyt kapott.

A kolostor csendjében még inkább elmélyült a kapcsolata Jézussal, és már jelöltként megkapta az első magánkinyilatkoztatásokat Jézus Szívéről. Elöljáróit azonban nyugtalanította állandó Istenbe-merültsége és eksztatikus állapota, ezért komoly vizsgálatoknak vetették alá. Ezek leginkább megaláztatásokat jelentettek, hiszen így akarták próbára tenni a lelkét.


Ám a kinyilatkoztatások egyre határozottabb és világosabb tartalmat nyertek. Egyik legmegrázóbb misztikus látomása, amelyet valószínűleg 1674 úrnapján élt át, az volt, amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. De rendtársainak kedvezőtlen ítélete miatt sokáig nem tudta hivatását teljesíteni, és terjeszteni a Jézus Szíve-tiszteletet.

1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárója a jezsuita Claude La Colombière lett. Lelkiatyjaként karolta fel Margitot, és megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról. Később ő volt az, aki elindíthatta a világba a Jézus Szíve-tiszteletet Lelki magába szállás című könyvével, amelyben feljegyezte Margit nővér magánkinyilatkoztatásait is.

„Úgy gondolom, hogy a mi Urunk azért kívánja olyan nagyon szentséges Szívének különös tiszteletét, hogy ezáltal megújuljanak lelkünkben az ő megváltói ajándékai – írta egy levelében Margit nővér. Szent Szíve ugyanis kimeríthetetlen forrás, semmi mást nem kíván, csak azt, hogy elárassza az alázatosak szívét, és azok így szabadon és készségesen alakítsák saját életüket az ő tetszése szerint.”

A nővér 1689-ben megismerkedett egy másik jezsuitával, Jean Croiset-vel, aki nem sokkal később megjelentetett egy újabb írást a Jézus Szíve-tiszteletről. Így Margit még tanúja lehetett, amint a rá bízott üzenet egyre szélesebb körben terjedni kezd.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .