Mélyen el kellene gondolkodnunk azon, hogy boldognak lenni erkölcstelenül nem lehet. A boldogság és az erkölcs egyaránt az ember lényegével van kapcsolatban. Olcsó célok ezért nem tehetnek igazán boldoggá. Biztosan ad némi örömöt a birtoklás vágyának kielégítése, az élvezet, mások elismerése, a sok tudás. Ám aki ezekből sokat bír, az legbelül érzi: ettől még nem igazán boldog. Milyen sokan vannak a gazdagok, hedonisták, tudósok, celebek, hírességek, akik mégsem boldogok. Igazán boldoggá csupán az igazi érték teszik az embert – s éppen erről szól az erkölcstan, amely összeveti az értékeket, rangsorolja a teendőket, és megtanít helyesen dönteni.
Az erkölcstan a fehéret fehérnek mondja, a feketét feketének, s ezzel arra is nevel, hogy bűnös módon nem lehet a boldogságot elérni. Már a lopott radír is égeti a gyermek lelkiismeretét. Tudja: nem jó ránézni, sem használni, félni kell a lebukástól is – azaz kár volt megszerezni. S a felnőttek világára is érvényes ugyanez: a kicsalt javakat nem jó kézbe venni. A lopott, a pénzen vett vagy kierőszakolt szexualitás nem tesz boldoggá. A vásárolt diploma nem növeli az önbecsülést. Az elmulasztott szolidaritás nem építi sem a lelket, sem a közösséget. A gátlástalan szemetelés nem viszi előrébb az életet. S még sorolhatnánk. Lelkiismeret-furdalással élve, erkölcstelenül nem lehet boldognak lenni. Önmagának tartósan nem hazudhat az ember, még ha kifelé sokáig tartja is a mosolyt.
Az erkölcs tehát nem az élet egy-egy részterületét érinti, hanem az egészet: az egész ember szeretne boldog lenni, ezért az egész életvezetést kell áthatnia az erkölcsnek. S itt van az erkölcsi nevelés kulcsszava: érdekem erkölcsösnek lenni. Az erkölcstelen életvitellel ugyanis a saját boldogságom alatt vágom a fát.
Ha sikerülne elvezetni a fiatalokat arra a belátásra, hogy az erkölcsös élet az érdekük, akkor maguktól igyekeznének igényesebben élni, és valóban boldogabbak lehetnének.