– A Woyceckben elvonatkoztatott a valóságos történelmi helyzettől, Anagy füzetben viszont úgy tűnik, épp ellenkezőleg, sokkal konkrétabb lett a II. világháborús környezet bemutatása. Mi volt ennek az oka?
– Ez nem is volt bennem kérdés, sőt ez volt a szándékom, még akkor is, ha ebben a filmben is van olyan, ami lebegtetve marad. Amikor találkoztam az írónővel, és említettem neki, hogy én Magyarországra helyezem a történetet, azt mondta: na végre! Hiszen ez az ő életéről, az ő tapasztalatairól szól. Végre nem valamikor, valahol, valamilyen más nyelven szólal meg, hanem visszatér oda, ahol keletkezett. Agota Kristof műve végtelenül személyes történet. Így most visszatalált oda, ahonnan forrásozik. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem magyarul írta meg, azt válaszolta, hogy azért, mert sajnos akkor senki nem olvasná el. Egyébként éppen ebben az időben tanult franciául, a tőmondatos forma ennek is köszönhető. A könyvnek minden pillanata személyes, ugyanakkor transzponálva is van.
– Az eredeti szöveg meglehetősen szikár, már-már érzelemmentes, ugyanakkor a film érzelmeket is becsempész…
– Az a trükkje az írásnak és így a filmnek is, hogy érzelemmentes, ám valahol, valamiben, a sorok között mégsem az. A nagymama és a gyerekek között valami nagyon eszelős szeretet képződik. Engem az adaptációban ez érdekelt a legjobban. Számomra a filmezés kísérletezés, és ennek a kísérletnek ez volt a legfontosabb pontja.
– Az eredeti írások csak bemutatják az emberben lévő démonit. Ön viszont mintha ezeknek az ábrázolásán túl az okokat is keresné…
– Szerintem az okát nem lehet megtalálni. Nem tudom, hogy miért követünk el bestiális tetteket. Régebben úgy gondoltam – ma már nem hiszem ezt –, hogy ennek a felkutatása fontos dolog. Készítettem egy dokumentumfilmet a holokausztról, ahol azt gondoltam, annyi mindent fogok látni – ami így is történt –, hogy elsősorban az elkövetők szintjén megértem, mindez miként történhetett meg. De minél többet ismertem meg, annál kevésbé értettem. Ezért ezt a megértési szándékot fel is adtam. Inkább empirikus módon nézem, de fontosnak tartom, hogy beszéljek róla.
– Jól érzem, hogy nincs igazán fejlődés a főhőseinél? Mintha az emberben már eleve ott lenne ez az animális vagy démoni vonás.
– A nagy füzet egy fejlődéstörténet, hiszen az anyjuk, amikor rábízza az ikreket a nagymamára, azt hagyja rájuk, hogy tanuljanak. Ők szót fogadnak, ám a háborús viszonyok miatt ez a tanulás eltér a megszokottól. Különböző állomásai vannak, mint a kegyetlenség gyakorlása, a fájdalom, az éhség elviselése, a közeg kegyetlenségének befogadása és elfogadása. A szavak, érzelmek elveszítése, amit az anya leveleinek elégetése ábrázol. Megjelenik a háború valamennyi attribútuma, amikor a morál teljesen megváltozik. Sőt felborul. A gyerekek megtanulják, hogy ezt az erkölcstelen világot hogyan tegyék a magukévá. Hiszen ezt kapták feladatul. Maga a tanulás pozitív, de az, amit elkövetnek, nem. Így válnak barbárra, mert ez a barbárrá válás története. A fejlődéstörténet egyik része a nagymamához fűződő szeretet, a másik része, hogy egyre keményebb leckék állnak előttük. A morál abban azért felsejlik – még ha sajátos módon is – , hogy a szolgálólányt azért robbantják fel, mert az ő egyetlen jó barátjukkal, a cipésszel csúnyán elbánt. Furcsa tehát ennek a filmnek a morális világa, nem mondhatom, hogy követendő, de a filmnek fontos terepe – ahogy a focinak a gyep – a morál. És a hasonlatnál maradva, ez lesz szétrugdosva.
– Filmjei az emberi kiszolgáltatottság bemutatását szinte a végletekig viszik. Miért tartja ezt fontosnak?
– Amióta gyerekeim vannak, lényeges motívumnak tartom a gyerekek kiszolgáltatottságát. Mikor kezdenek hazudni? Hol romlik el, penészedik meg, jut válságba mindaz, ami tiszta, szép és gyönyörűen gyermeki? Nekünk nagyon nagy felelősségünk van a gyerekeinkkel szemben. Van egy féléves gyermekem, és látom, milyen tiszta még. De van egy nyolcéves gyerekem is, így azt is érzékelem, hogyan küszködik. Nála már nagyon résen kell lenni, hogy jó felé menjen.
– Ezeknek az alkotásoknak a szereplői mind eljutnak az emberi létezés határhelyzetéig. De vajon mi van utána?
– A nagy füzet szerintem is nagyon sötét. A remény mégis ott van benne. Ha ennyi bűnt elkövet két gyerek, akkor az egyetlen megoldás, és nevezhetjük ezt reménynek is, hogyha szétválnak. Ez persze nem lehet általános módszer. De ne feledjük, a mozi nem gyógyszertár, hogy ha az embernek valami baja van, arra bevesz valamit. Bár ha jobban utánagondolok, lehet az is, mert ha valaki nagyon letört, akkor elég megnéznie az Annie Hallt, és mindjárt jobb kedve lesz. De a film nem tud feloldozást adni. A filmes dolga az, hogy fontos dolgokról beszéljen. Nem tudok megoldásokat adni rájuk, de legalább beszélni igyekszem róluk. Mindenütt a politikáról van szó, és folyamatosan olyan emberekről beszélgetünk, akik nem fontosak. Olyan dolgok miatt idegesek a mai családokban, amelyek nem lényegesek.
– Tervezi-e a Trilógia folytatását?
– Nem, mert szerintem a trilógiának csak az első része megfilmesíthető. A másik kettő, de főleg a harmadik már nem. Nem véletlen, hogy mindenki, aki az egész trilógiát filmre szerette volna vinni, végül visszaadta. Még a forgatókönyv sem készült el egyik esetben sem. A két utolsó rész annyira irodalmi, hogy szinte lehetetlen megfilmesíteni. Bennem nem is volt kérdés, hogy csak a Füzetet kell filmre vinni.
Fotó: Kissimon István
