A XX. század első felében Chile súlyos társadalmi válságot élt át, óriási egyenlőtlenségek osztották meg az országot. Ráadásul a helyi egyház nem állt ki a szegények mellett, sőt nem voltak hajlandók hivatalosan közzétenni az egyház társadalmi tanításait. Egyes papok úgy vélték, „meg kell védeni a katolikusokat a pápa meggondolatlan tetteitől”. Alberto Hurtado, aki a század hajnalán, 1901. január 22-én született, maga is megtapasztalta a szegények kiszolgáltatottságát. Egy ösztöndíj révén nyílt lehetősége a tanulásra a jezsuiták santiago de chilebeli iskolájában. A tanulás mellett dolgoznia kellett a plébánián, az irodában és a könyvtárban. A katolikus egyetem jogi karán képezte tovább magát, a diploma megszerzése után pedig belépett a jezsuita noviciátusba. A rend Argentínába, Spanyolországba, majd Belgiumba küldte tanulni. 1933-ban szentelték pappá, s 1935-ben doktorált pedagógiából és pszichológiából.
Chilében a santiagói jezsuita főiskolán, illetve a katolikus egyetem pedagógiai intézetében tanított. Nem hagyták nyugodni a társadalmi problémák: „A katolikus ember szociális magatartású. Mert katolikus” – vallotta, és ezért szerinte először az egyházban kell elkezdeni a változást. Cikket közölt a papság válságáról, 1940-ben pedig Chile katolikus ország? címmel jelentetett meg tanulmánykötetet. Ebben feltárta az ország egyházának helyzetét. Rámutatott, az emberek többsége lelkipásztorok nélkül maradt, a nők kilenc, a férfiaknak pedig csupán három és fél százaléka jár templomba rendszeresen. A számos kellemetlen tényt közlő könyv nem tetszett a konzervatív katolikusoknak, és Albertót kommunizmussal vádolták.
Nemcsak feltárta a problémákat, de tevékenyen tett is ellenük. Élete minden napján hirdette: „A szegény – Krisztus. Az újságkihordó, a cipőtisztító, a tüdőbeteg asszony, a tetves ember: Krisztus. A részeges, ne botránkozzunk meg rajta, Krisztus.” Santiagóban otthont nyitott utcagyerekek számára, amelynek az El Hogar de Cristo (Krisztus háza) nevet adta. Később nők és férfiak számára is alapított menedékhelyet, illetve rehabilitációs központokat. Vásárolt egy kis teherautót, és segítőivel éjszakánként az utcákat járták, felkeresték a hajléktalanokat. Kezdeményezése valóságos mozgalommá nőtt, és millióknak nyújtott valamilyen segítséget.
1946-ban csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és hogy a keresztény értékeket bevigye a szociális mozgalmak eszméi közé, létrehozott egy keresztény szellemiségű szakszervezetet. Emellett megalapította a Mensaje (Üzenet) című folyóiratot, hogy minél szélesebb körben terjeszteni tudja az egyház társadalmi tanítását.
1952-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, amely nagyon gyors lefolyású volt: Alberto Hurtado még abban az évben, augusztus 18-án meghalt. A sajtó a betegsége során napról napra tájékoztatást adott állapotáról, hiszen már halála előtt valóságos nemzeti hősként tisztelték.
