A Senki többet a rendező tizennegyedik filmje, s annyiban mindenképpen hasonlít korábbi munkáihoz, hogy a képi világ ez esetben is lenyűgöző. Ám ez a mozi nagyon más, mint amit eddig megszokhattunk tőle.
A rendezők gyakran regényeket filmesítenek meg. Tornatore most – saját forgatókönyvéből – regényt alkotott a film segítségével. A Senki többet gyönyörűen kimunkált, pontos remekmű, felfejtésre váró szimbólumokkal, beszélő nevekkel. Egy mondata el is árulja: az irodalom szabályai szövik a történetet.
A „filmregény” legalább három síkon teszi föl a filozófusok, költők, írók által már több ezer éve vizsgált kérdést: Mi a valóság? Mi az eredeti és mi a hamisítvány a művészetben? Mi az igazság és mi a hazugság az emberi kapcsolatokban? Vajon lehet- e előrevivő üzenete, sőt életünket, jövőnket meghatározó igazsága annak, ami tévedés, átvágás, csalódás, hazugság benne?
Tornatore csodálatos könnyedséggel zsonglőrködik e súlyos kérdésekkel. Az első perctől lebilincselő hangulatot teremt, amelyhez Ennio Morricone leheletfinom zenét komponált.
A történet főszereplője, Virgil Oldman (Geoffrey Rush) életét a festmények iránti szenvedélyének szenteli. Női portrékat gyűjt és árveréseket vezet: szenvedélye a munkája is. Egy nap telefonhívást kap egy titokzatos nőtől, aki arra kéri, végezze el családja művészeti értékeinek katalogizálását. Virgil beleszeret a lányba, akit hosszú ideig nem is ismerhet meg személyesen. A beteljesülni látszó szerelmi történet azonban (éppen ott, ahol aggódni kezdünk, hogy a rendező egy giccses végkifejlettel agyonvágja a filmet) fejbe kólintja a nézőt. A megtalált fogaskerekek (a film legfontosabb szimbólumai) egészen máshogyan és másért állnak össze.
Tornatore halálos-komoly játéka ez a film, Geoffrey Rush pedig lubickol a hol komikus, hol tragikus, de mindenképpen briliáns szerepben.
Az alkotás hossza két óra, ez is jelzi, hogy az olasz rendező ismét vérző szívvel adta át filmjét a vágónak, aki valószínűleg ezért sem mert bátrabban hozzányúlni. Pedig a kevesebb talán több lehetett volna. Ám mindez csak apró megjegyzés, nem is kritika.
Nagyobb baj ennél, hogy az, aki a magyar címet kiötlötte, vélhetően „csak” a film legfontosabb üzenetét nem értette meg. Az eredeti cím ugyanis: A legjobb ajánlat, amely az értelmezés szempontjából is fontos, és magára a filmre nézve is igaz.
