Imádsággal kísérve

A világ minden tájáról csaknem kétmillió zarándok vesz részt a találkozón, melyre Ferenc pápa is nagy várakozásokkal tekint. Még július 19-én felkereste elődjét, hogy arra kérje, lélekben kísérje el útjára, és imádkozzék a találkozóra összegyűlt fiatalokért. XVI. Benedek imáiról biztosította a pápát, és felidézte a korábbi világtalálkozók élményeit. Másnap Ferenc pápa váratlanul ellátogatott a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol mintegy fél órán át csendben imádkozott a találkozó sikeréért. Kézfogással üdvözölte a templomban tartózkodókat, és kérte az ő imáikat is.

Azt, hogy a találkozón ott lesz a pápa is, még XVI. Benedek erősítette meg három évvel ezelőtt. Ferenc megválasztását követően módosították az út programját. Többek között kibővítették egy Aparecidába, az ország legjelentősebb Mária-kegyhelyére szervezett zarándoklattal, egy nyomornegyed és egy kórház meglátogatásával, valamint egy találkozóval, amelyen a Latin-amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CELAM) képviselője vesz majd részt. II. János Pál és XVI. Benedek után Ferenc a harmadik egyházfő, aki Brazíliába látogat.


A sorban a huszonnyolcadik ifjúsági világtalálkozó első napja július 23-a, de már az előző héttől mintegy ötvenezer fiatal érkezett a világ minden tájáról Brazíliába, hogy az ország több pontján megrendezett előtalálkozókon felkészüljenek a Rio de Janeiró-i eseményekre. Nemcsak a fiatalok, de Ferenc pápa is nagy várakozásokkal tekint az egyház egyik legnagyobb rendezvénye elé. A szentatya július 19-én felkereste a nyugdíjba vonult Benedek pápát, hogy arra kérje, lélekben kísérje el brazíliai útjára, és imádkozzék a találkozóra összegyűlt fiatalokért. XVI. Benedek imáiról biztosította a pápát, és felidézte a korábbi világtalálkozók élményeit, amelyeket Kölnben, Sydney-ben és Madridban élt meg. Ferenc pápa másnap váratlanul ellátogatott a Santa Maria Maggiorebazilikába, ahol mintegy fél órán át csendben imádkozott a találkozó sikeréért. Kézfogással üdvözölte a templomban tartózkodókat, és kérte az ő imáikat is.

A szentatyának egyébként ez az első nemzetközi látogatása. Azt, hogy a találkozón ott lesz a pápa is, még XVI. Benedek erősítette meg három évvel ezelőtt. Ferenc megválasztását követően módosították az út programját. Többek között kibővítették egy Aparecidába, az ország legjelentősebb Mária-kegyhelyére szervezett zarándoklattal, egy nyomornegyed és egy kórház meglátogatásával, valamint egy találkozóval, amelyen a Latin-amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CELAM) képviselője vesz majd részt. II. János Pál és XVI. Benedek után Ferenc a harmadik egyházfő, aki Brazíliába látogat.

Az utóbbi hetekben kialakult brazíliai belpolitikai helyzettel kapcsolatban Federico Lombardi szentszéki szóvivő úgy nyilatkozott: teljes bizalommal viseltetnek a helyi hatóságok iránt, és nyugodtan indulnak útnak, tudatában annak, hogy az utóbbi időben lezajlott tüntetéseknek semmilyen közük nincs a világtalálkozóhoz, a katolikus egyházhoz vagy a pápa személyéhez.

Ferenc július 22-én, hétfőn reggel indult el Rómából. A pápai kíséret tagjai között a hagyománynak megfelelően ott van Tarcisio Bertone bíboros államtitkár és helyettese, Angelo Becciu érsek, valamint Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, a Pápai Latin-Amerika Bizottság elnöke, továbbá Braz de Aviz bíboros, a Szerzetesi Kongregáció prefektusa, aki jelenleg az egyetlen brazil bíboros a Római Kúriában.

A szentatyával utaznak a szertartásmesterek, a kommunikációs megbízottak, a csendőrség és a Svájci Gárda képviselői, valamint orvosa. Az eseményeken jelen lesz Stanis» aw Ry» ko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke és Josef Clemens érsek – az ifjúsági világtalálkozók felelősei a kúria részéről –, valamint Giovanni d’Aniello érsek, brazíliai nuncius.

A repülőúton a pápa találkozott a vele utazó újságírókkal, de az eddigi szokásoktól eltérően a sajtó képviselőinek nem kellett előre leadniuk kérdéseiket a szentszéki szóvivőnek. Magyar idő szerint este kilenc órakor érkezett meg a pápa gépe Rio de Janeiróba.

Az előtalálkozók során sajnos egy tragikus baleset is történt, amelyben július 17-én életét vesztette egy huszonegy éves párizsi lány, aki zarándokbusszal utazott Francia Guyanán át Rio de Janeiróba. A balesetben a sofőr és két másik fiatal súlyosan sérült, hatan pedig könnyebb sérülést szenvedtek. André Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek imavirrasztást hirdetett az áldozat lakóhelye szerinti plébánián, Emmanuel Lafont püspök pedig szentmisét mutat be az áldozat lelki üdvéért a cayenne-i székesegyházban.

Ferenc pápa úgy nyilatkozott: lélekben csatlakozik a család és mindazok fájdalmához, akiket személyesen is érint ez a tragédia. Imáiról biztosította őket, és mély szolidaritását fejezte ki a sérülteknek és a segítségnyújtóknak.

A találkozón részt vevők teljes búcsúban részesülnek, s nemcsak a helyszínen jelen lévők, hanem azok is, akik televízión, rádión, interneten követik az eseményeket, illetve akik a világtalálkozó napjaiban Ferenc pápa Twitter-üzeneteit olvassák. „A bűnbocsánat azonban nem automatikus. Nem elég klikkelni egyet az interneten” – hangsúlyozta Claudio Maria Celli, a Közösségi Téjékoztatás Pápai Tanácsának elnöke. Az is szükséges hozzá, hogy a virtuális résztvevők át is érezzék a Rio de Janeiróban történő eseményeket.

(A világtalálkozóról szóló helyszíni riportunkat következő lapszámunkban olvashatják. Munkatársunk blogja a világtalálkozóról: http//enciklika.blogspot.- hu)

VR/SZ.A.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .