Mirkka Lahdenperä biológus-kutató kidolgozott egy teóriát a nagyszülők szerepéről: nagymamaelméletnek hívja. Anyakönyvi adatok szerint azok a nagymamák értek meg magasabb életkort, akiknek több unokájuk is volt. Vizsgálati eredmények igazolják azt is, hogy kevesebb gyerek jött a világra azokban a fiatal családokban, amelyek a szülőktől távol eső településre költöztek, és így nem kérhették szükség esetén a nagymama segítségét. Egyes kutatások bizonyítani látszanak, mások cáfolnak egy másik elméletet, mely szerint a nagymamák lennének a hosszú élet titkai. Az ősidőkben ugyanis az anyák az önfenntartáshoz szükséges tevékenységeik ellátása mellett csupán egy-két utódot tudtak gondozni. Amikor egy-egy „genetikai véletlennek” köszönhetően néhány „nagymama” túlélte a fogamzóképes kort – ez akkoriban még ritkaságnak számított –, be tudott segíteni az unokák gondozásába. Ennek következményeként az anya több gyermeket is világra hozhatott, s így nagyobb eséllyel öröklődhetett a nagymama hosszú életéért felelős génje is.
Ha nem érezzük fontosnak magunkat, ha nem tűzünk magunk elé értelmes célokat, az testi-szellemi leépüléshez vezethet. Ez fokozottan igaz lehet a nyugdíjasokra. Egy sokat megélt, idősödő ember, aki már felnevelte gyermekeit, esetleg eltemette a házastársát, nehezen talál magának új célokat. Pedig egy-egy apróság is lehet örömforrás, kedvet és erőt adhat az élethez. A legtöbb segítséget az jelenti az idős ember számára, ha érzi, hogy szükség van rá gyermekei családjában, az unokák nevelésében, a háztartásban.
Kétségkívül sokrétű a nagyszülők szerepe. Az otthonkás, fehér kontyos, vidéki nagymama képe, aki sütni, gazdasszonykodni tanította unokáit, már nemigen létezik ebben az idilli formában. Ez a kép inkább talán csak a dédnagymamára illik rá. A mai nagymamák még „élni szeretnének”, a munkával töltött évek után megpihenni, vásárolgatni, vagy barátnőkkel tölteni az időt, moziba járni, ránctalanító krémet használni. Lehet, hogy Magyarországon még kevésbé találkozunk ezzel az új nagymamatípussal, de ha ezt látjuk megjelenni a saját családunkban, akkor sem kell megijednünk. A modern nagymama szívéhez is meg tudjuk találni az utat.
Előfordul egy-egy olyan család is, amelyből hiányoznak a nagyszülők: meghaltak, esetleg nagyon távol élnek. Ezt a helyzetet korábban úgy oldották meg, hogy idősebb embert választottak keresztszülőnek, vagy pótnagymamaként kezeltek egy ismerőst, távoli családtagot. Pótnagymamát manapság már gyakorlatilag szolgáltatásként vehetnek igénybe a családok: pótnagymama-kereső weboldalak tömkelege vár ránk az interneten. Meghatározhatjuk, milyen pótnagyira vagy pótnagyapára vágyunk, és rögzíthetjük azt is, mit tudunk kínálni szolgálataikért cserébe. Vannak olyanok, akiket magányosságuk, szeretni akarásuk vezet arra, hogy ilyen szerepet vállaljanak, mások fizetés fejében töltenek egy-egy napot, hétvégét a kicsikkel.
Érdekes, hogy a nagypapákról könnyebben megfeledkezünk, s mintha háttérbe szorulnának. Talán az ő szerepük nem annyira látványos a család életében, mint feleségeiké. Pedig bátorító vezetésükre sokszor szükség van. Nemcsak akkor, amikor az ifjú felfedező járni tanul, hanem később is, amikor az életről szóló igaz meséket szeretne hallani. „Amikor annyi idős voltam, mint te…” – így kezdi ilyenkor a nagypapa a történeteket.
Sajnos olykor látni példát arra is, hogy tehernek tekintik a nagyszülőt. Különösen akkor, ha már túl idős ahhoz, hogy segítse a családot, és inkább ő szorul segítségre. Előfordulhat az is, hogy a család, bár szeretné, az idős ember egészségi állapota miatt nem tud megfelelő gondoskodást biztosítani a nagyszülő számára. Azoknak a nagymamáknak, nagypapáknak sincs könnyű dolguk, akik mozaikcsaládba kerültek, válások és újraházasodások után mostohanagyszülőként foglalkoznak az unokáikkal. Őket biztathatja ugyanakkor, hogy a gyerekek sokkal elfogadóbbak, mint a szüleik, és nagyszülővé válni akkor is lehet, ha valaki nem a születésétől fogva kíséri egy-egy gyerek életét.
Álljon itt végül a nagymamák, nagypapák szeretetének, kitartásának dicsérete egy üzenetrögzítős történetben: „Itt a nagymama üzenetrögzítője beszél. Jelenleg nem vagyok elérhető. A sípszó után hagyj üzenetet! Ha valamelyik gyermekem lennél, akkor nyomd meg az egyes vagy a kettes gombot (attól függően, hogy melyik gyerekem vagy), és válassz a következő lehetőségek közül: Ha napközben nálam akarod hagyni a gyerekeidet, hármas gomb. Ha mosni és vasalni való ruhád lenne, négyes gomb. Ha éjszakára akarod a gyerekeket nálam hagyni, ötös gomb. Ha az iskolába kell a gyerekekért menni, hatos gomb. Ha ennivalót kellene hazavinni hozzátok, hetes gomb. Ha nálam akarsz enni, nyolcas gomb. Ha pénzre van szükséged, kilences gomb. Ha meg akarsz hívni vacsorára vagy színházba, egyszerűen csak beszélj rá a rögzítőre: akkor is szívesen megyek, ha nem kell segíteni.” Ehhez talán csak annyit érdemes hozzáfűzni, hogy nagyszerű, ha van egy segítő nagymama, nagypapa a családban, de jó, ha a nagyszülőket időnként csak vendégeskedni hívjuk hozzánk, egyszerűen azért, hogy szeretgethessük, kényeztethessük őket.
