A Kollarik néven született, majd nevet változtatott Kertész Kálmán a lexikonok adatai szerint 1878-ban Kassán látta meg a napvilágot, ott járt gimnáziumba is, majd a veszprémi és a budapesti szeminárium hallgatója lett. 1901-ben szentelték pappá, később káplán lett Szolnokon, majd karkáplán Veszprémben. Írói, szerkesztői ambíciói már ott megjelentek: 1907 és 1910 között szerkesztője volt a Veszprémi Hírlapnak. A háborúban tábori lelkészként működött a szerb és az olasz harctéren. 1930-ban helyezték Ösküre. A helyi lapokon kívül az Egyházi Lapokban és a Magyar Kultúrában is rendszeresen publikált. Egész élete folyamán gyűjtötte különböző nyelveken és nyelvjárásokban a miatyánkot. XI. Piusznak ajánlotta fel az első ezer szöveget (Rott Nándor püspök útján); elismerésül az 1925-ös szentév végén emlékérmet kapott a pápától. A legérdekesebb és legértékesebb műve ez lett: végül 1791 nyelven jelent meg az Úr imádsága. A Szalezianum. hu adatbázisában talált leírásból kiderül, hogy a gyűjteményt a veszprémi püspökség 1952. szeptember 17-én megvette Miklós József ösküi plébánostól.
Kertész több francia regényt ültetett át magyar nyelvre, műkedvelő színjátszóknak írt mesejátékokat, allegóriákat és bohózatokat (több a Legényegyesületi színműtár sorozatban jelent meg), s feldolgozta az ösküi plébánia történetét is. A kassai kórházban hunyt el 1940-ben.
A plébános vélhetően irodalmi tevékenysége révén kerülhetett kapcsolatba A kis prepa és a Kufsteini rózsák – Gróf Teleki Blanka élete című regények szerzőjével, Székelyné Solymos Beával. Az írónő 1924 novemberétől 1927 áprilisáig szerkesztette a Divat Salon című képes újságot, és rendszeresen dolgozott a Magyar Lányok című lapnak is. Tanulmányt írt a népviseletekről és a népiparról, a Magyar Hírlap 1938. évi 41. számában pedig Kaffka Margitról emlékezett meg. Sz. Solymos Bea nevét az irodalmi lexikonokban nem találjuk, könyvei is csak ritkán lelhetők föl antikváriumokban, írásművészete feltehetően nem állta ki az idő próbáját.
A levelezőlapon említett Donner Etta valószínűleg Etta (Violetta) Donner (1911–1975; később Etta Becker-Donner) osztrák etnológus, aki a bécsi egyetemen afrikai nyelvészetet is tanult. Hogy vele mikor, hogyan ismerkedett meg Kertész Kálmán, nem sikerült kiderítenem, de úgy vélem, a miatyánk afrikai nyelvekre fordításához vagy afrikai nyelveken való rögzítéséhez kérhette a segítségét. A szövegben szereplő kongresszus leginkább a Budapesten május 25. és 29. között megrendezett eucharisztikus világkongresszus lehet, a következő mondat kezdete („Július elején ismét Pesten voltam”) is ezt valószínűsíti.
A miatyánkgyűjtő plébános- irodalmár alakja mostanra feledésbe merült, ám ez a véletlenül (?) fellelt régi képeslap lehetőséget teremtett arra, hogy több mint harminc évig tartó gyűjtőmunkájáról is megemlékezzünk.
