Hogy mi zajlik most Egerszalókon? A titkok titka mosolyog sejtelmesen Kerényi Lajos atya, a találkozó lelki és szellemi atyja. „A titkok titka, hiszen az egész keresztény aszketika célja, hogy olyan egyéniségek szülessenek, akik mindenütt helytállnak. Kellenek a nagy egyéniségek, hogy kiemelkedjenek a középszerűségből, minták legyenek ne csak a szűkebb közösségben, hanem a nemzet fölemelkedésében is” – fejti ki, milyen gondolatok erősödtek meg benne Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának előadása után. Kerényi Lajos atya még hozzáteszi: nem arra van szükség, hogy kényeztessük magunkat, hanem hogy merjünk kemény életet vállalni, mert abból születik a boldogító jövő.
A szenvedés képe nem először bukkan fel a nap folyamán. Stella Leontin balassagyarmati plébános már beszélt arról: szükséges nagypénteknek lennie, hogy eljöhessen a feltámadás. Ne aggódjunk – tette hozzá –, hiszen pontosan annyi küzdelemben lesz részünk, amennyit el tudunk viselni. Michelangelo alakját idézte, aki egy-egy márványtömböt először csak nézegetett, simogatott, vajon hogyan reped, mállik majd a vésője alatt. Amikor aztán a műhelyébe került az anyag, nekiesett baltával, vésővel, kínlódott a márvány is, a művész is a munka során. De a hosszú szenvedés eredménye maga lett a csoda: a Dávid, a Pietà, megannyi remekmű.
Julcsiban, aki ötödik alkalommal táborozik Egerszalókon, meggyökerezett az a gondolat, hogy Krisztus saját szenvedése miatt meg tudja érteni fájdalmainkat. „A szenvedő Krisztus nélkül nehezen tudom elképzelni a hitünket. A világban mindenütt látjuk a szenvedést. Ha Isten nem szenvedett volna, akkor kegyetlennek, hidegnek tűnne az, hogy betegségeket, fájdalmakat ad nekünk, de ő maga nem éli át, nem ismeri mindezt.” Julcsi hozzáteszi még: minden küzdelmet fel lehet ajánlani valakiért vagy valamiért, s ez értelmet adhat a szenvedésnek.
A szalóki találkozó nem a kényelemről szól – fizikai értelemben legalábbis biztosan nem. Hat órakor ébresztő, sátorerdőt megrengető viharok, tömött sor az ebédosztásnál. De úgy tűnik, ez nem zavarja az ország minden tájáról ideérkező lelkes fiatalokat és lélekben fiatalokat – hiszen az egészen apró gyerekektől az ötvenes korosztályig több százan töltik itt a teljes négy napot vagy a hétvégét. Akadnak köztük szép számmal zarándokok is, akik a Mezőcsát– Egerszalók közötti, nagyjából hatvan kilométeres utat idén is gyalog teszik meg. De van itt rocker, egyetemi tanár, művész, diák, kismama, sportoló is a lelkigyakorlatozók közt. Ezt látva senki nem gondolhatja, hogy a katolikus ifjúsági találkozók résztvevői unalmas társaság…
János, aki első alkalommal jött Egerszalókra, éppen ennek a sokszínűségnek és az itt kialakuló új kapcsolatoknak az értékét emeli ki. „Az itteni közösség nagyon fontos. A többiektől erőt nyerek a hétköznapi életem folytatásához. Megragadott egy hasonlat, amely a Krisztus-hordozást a művészettel, egy érték létrehozásával mintázta meg. Feofán Grek ikonfestőről mondják, hogy egyszer meg akarta festeni Krisztust egy különlegesen gyönyörű ikonon. Nem sikerült neki. Végül rájött, hogy az ikont önmagában, a szívében kell megfestenie. „Amivel a művész meg tud elégedni, és Istennek is tetszik, az a belső ikon, amelyet mindannyiunknak hordoznunk kell magunkban” – fűzi hozzá végül.
Az estéket koncert vagy szentségimádás zárta. Dorotytya ez utóbbival kapcsolatos élményét emeli ki: „Tizenegy órakor véget ért a szentségimádás, de valahogy nem akartuk abbahagyni. Na jó, akkor még egy ének – mondták. Ám mi még mindig maradni akartunk, következett hát egy újabb ének, majd még egy… Alig akartuk befejezni.” Dávid így foglalta össze, mit jelentett számára ez a néhány nap: „A találkozó alatt jó volt közösségben lenni, együtt élni az evangéliumot, kiscsoportos beszélgetésekben részt venni, meghallgatni a többieket, hogy hol fedezik fel Istent a mindennapjaikban. Megerősítő volt hallani arról, hogyan mutatta meg Isten a szeretetét mások életében. Ez engem is az életem odaadására sarkall. Erősebbé váltam a szeretetben, a papi hivatásomban is.”
Emlékezetes útravaló a találkozóról Palánki Ferenc egri segédpüspök egyik gondolata, amely arról szólt, hogy Isten nekünk ajándékozta a létünket, de azt szeretné, ha nem csupán léteznénk, hanem fejlődnénk is.
Mocsai Lajos tizenkét pontból álló etikai kódexéről, az egységes értékrendről, a fejlődés lehetőségeiről, az alacsony és magas célokról, a középszerűségről, a kudarcról és a vereségről beszélt a lelkes hallgatóságnak. Nem véletlenül választotta kódexe mottójául: „Ne félj a vihartól, hanem tanulj meg táncolni az esőben!” A fiatalok közül többen megjegyezték: ez a mondat akár az egész tábor jelmondata is lehetne, hiszen a néhány nap alatt pontosan arról volt szó, hogyan lehet a küzdelem, a nehézségek idején is hinni a Szentháromságban, hinni a ránk mosolygó, emberközeli Krisztusban, vagyis – ahogyan Ferenc pápa fogalmaz – Jézust a reménységünknek tekinteni.
Fotó: Kissimon István
