Keresztények párbeszédben

A találkozót, amelyen közel négyszázan vettek részt, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának meghívására rendezték Magyarországon, a református, az evangélikus, az ortodox, a metodista, a baptista és a pünkösdi egyházak tagjainak közreműködésével.

A nagygyűlés vendégeként a megnyitón köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke.


Az Európai Egyházak Konferenciája a CCEE kiemelt partnere. A két szervezet együttműködését a 2001-ben kiadott Ökumenikus Charta alapozza meg, amely a sajátosan egyházi célok (egység, egyházak és vallások közötti párbeszéd előmozdítása) mellett a közös társadalmi és politikai szerepvállalás alapelveit is rögzíti.

A CEC európai egyházak vezetőinek kezdeményezésére jött létre 1959-ben. Az alapítók fő célja egymás támogatása volt a II. világháború utáni megbékélési folyamatok során. A szervezet több mint százhúsz protestáns, ortodox, anglikán, ókatolikus és más vallási közösség mintegy kétszáznyolcvanmillió tagját fogja össze Európa valamennyi országában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .