Több szolidaritást a menekültekkel

A pápa imádkozott azokért, akik a hajótörés során a tengerbe vesztek, felkereste a túlélőket és a szigeten élő menekülteket is. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy testvéri szolidaritás illetné meg az afrikai és ázsiai elvándorlókat, de senki sem érez felelősséget azokért a drámákért, amelyek naponta történnek az Afrikából Európába vezető úton.


Ferenc pápa a tragédia áldozataiért mondott mise előtt a sziget lakóival találkozott, majd egy csónakról koszorút dobott a tengerbe az áldozatok emlékére.

Beszédében közvetve bírálta az Európai Unió menekültpolitikáját és a származási országok vezetőit is. Isten bocsánatát kérte a világ kegyetlensége miatt, és azért, hogy a felelősök politikai és gazdasági szempontokra hivatkozva hoznak döntéseket, amelyek azután ilyen és ehhez hasonló tragédiákhoz vezetnek. A szentatya beszélt a „világméretűvé vált közömbösségről” is, amely névtelenség mögé rejti a személyes felelősséget. Ugyanakkor megköszönte a sziget lakóinak önkéntes segítségnyújtását és a biztonsági erők munkáját is.

Jelenleg száztizennégy menekült tartózkodik Lampedusa szigetén, közülük hetvenöten kiskorúak.

A pápa szólt a muzulmán menekültekhez is, akik főleg Szomáliából és Eritreából érkeztek a szigetre. „Az egyház közel áll hozzátok az emberhez méltó élet keresésében!” – biztatta őket, és beszédében utalt a július 9-én kezdődő ramadán böjtre is. A pápai misén mintegy tízezren vettek részt. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .