Szentek, hősök öröksége

Szolgálatának kezdetétől a magyar szentek városának nevezte Székesfehérvárt. Gyakran beszélt a városról úgy, mint amely őrzi a szentek lába nyomát, amelynek távoli és közelebbi múltja is tele van a szentek és boldogok emlékezetével.

– Egyre mélyebben érintett meg ebben a városban Szent István és Szent Imre szellemisége, de a többi szenté is, akik – erről meg vagyok győződve – eljöttek imádkozni a Szent Család sírjához. Az Árpád-házi szentek közelségén túl pedig mindig ajándékként tekintettem Székesfehérváron a mai kor szentjeinek lelkiségére is. Prohászka Ottokár, Kaszap István, Bogner Mária Margit nem csupán az egyházmegye, de az egész ország szentjei. Nem pontos a megfogalmazás, hiszen még nincsenek boldoggá avatva, de nagyon remélem, hogy hamarosan a szentek között tisztelhetjük majd őket. Életpéldájuk, szenvedésük, hűségük és alázatuk, a szeretet, amelyről tanúságot tettek, a karitatív szolgálat, az önmagát szétosztó jóság, amely például Prohászka püspökben megmutatkozik, engem is arra ösztönöz, hogy minden erőmmel igyekezzek a nyomukba lépni, bármilyen nehéz is ez.

Püspök úr vezette be a Székesfehérvári egyházmegyében az ünnepélyesen meghirdetett tematikus éveket, amelyeknek programja együtt gondolkodásra, közös imára és közös cselekvésre hívja a papokat és a hívőket.

– Évről évre szeretnék egy-egy ilyen programmal előállni, ahogyan eddig is. Fontosnak tartom, hogy a tematikán keresztül elérjünk az egyházmegye minden szegletébe, és valamennyi közösséget megnyerjük az ügynek. Hiszen nem csupán néhány kiválasztottat kell elvezetnünk az Istenhez, a püspök az egész egyházmegyéért felel. A programokkal az a célunk, hogy megszólítsuk a betegágyban fekvő idős embert, a karitászmunkában részt vevőt, a Prohászka Imaszövetségben imádkozót, a nagycsaládos és a magányos embert, az időseket és a fiatalokat is. Próbálunk mindenkit összegyűjteni, együtt dolgozni a közös célért. Remélem, ennek köszönhetően lassan megújul az egyházmegye élete. Túlzott bizakodásra természetesen nincs okunk, de örömmel tapasztalom, hogy egyes területeken már látszanak a megújulás jelei. Nagy örömet jelent számomra, amikor például a pünkösdhétfői balinkai egyházmegyei találkozón együtt látom a sok családot, a többezernyi embert, akik együtt imádkoznak, együtt szórakoznak, közösen gyönyörködnek a gyerekekben, barátságokat kötnek, megerősítik személyes kapcsolataikat és jelenlétüket az egyházban. Ugyanezt az örömöt élem át akkor is, amikor azokat a híveket látom, akik a sok ezer lelket számláló Prohászka Imaszövetség közösségének tagjai, vagy akik a névtelenül szolgáló szeretet hivatását választották karitászmunkatársként. Úgy érzem, ők valamennyien egy új élet csíráját hordozzák magukban. Szívből remélem, hogy a Jóisten megáldja ezeket az utakat, és rajtuk keresztül új lehetőséget is ad, hogy közelebb jussunk hozzá.


Az elmúlt tíz év több elismerést hozott: a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 2009-ben Henszlmann Imre-díjat adományozott püspök úrnak a műemlékvédelem és a kultúra támogatása terén végzett kiemelkedő munkájáért.

– Ebben az egyházmegyében a kultúra ápolásának hagyománya van. Tizenkilenc püspökelődömön végigtekintve azt látom, hogy valamennyien rendkívüli emberek voltak, olyanok, akik kiemelkedő eredményekkel gazdagították az egyetemes és a magyar kultúrát, akik felelősnek érezték magukat a magyar kultúra szolgálatáért, az értékek megőrzéséért és a műveltség szélesebb körben való megosztásáért. Nemcsak Prohászka püspökre gondolok itt, hanem Pauer Jánosra, Steiner Fülöpre és másokra, akik sokat tettek ezért. Az ő példájuk arra kötelezi a püspökutódokat is, hogy egyfelől őrizzék, másfelől pedig továbbvigyék ezt a hagyományt. Hála Istennek, megvan bennem a készség a kultúra szolgálatára, és elkötelezett, kiváló munkatársak segítenek ebben a szolgálatban. Nagy öröm számomra, ha tehetünk valamit a modern művészetekért vagy régi értékeink megőrzéséért. Ezek a kincsek – bár adott esetben az egyház őrzi, gondozza vagy restauráltatja őket – igazából közös nemzeti értékeink, mindannyiunk közös kincsei.

Legutóbb a Magyar Katolikus Karitászban végzett munkájáért a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át a Parlamentben. Püspök úr korábban úgy nyilatkozott, hogy papságának kezdete óta fontosnak tartotta a karitatív szolgálatot, de a Székesfehérvári egyházmegye élén hivatalos feladata is lett a karitász irányítása.

– Egy olyan egyházmegyében szolgálok, ahol Prohászka Ottokár püspök mindent szétosztott a szegények között, nem nézve, hogy a rászoruló vöröskatona vagy paraszt, keresztény, pogány vagy zsidó. Válogatás nélkül próbált segíteni mindenkinek. Utóda, Shvoy Lajos püspök óriási szeretetéről és bátorságáról tett tanúságot, amikor az egyházüldözés éveiben befogadta a rendjüktől megfosztott szerzeteseket, és gondoskodott róluk. Szakos Gyula, majd Takács Nándor püspök is ellátta a karitász irányításának feladatát. Én is szívesen vettem, hogy ezt a tisztet rám osztották. A karitatív munka, a szociális terület mindig is közel állt hozzám. Így neveltek a szüleim. Az ötvenes években a mi családunk is a magyar családok nehéz sorsát élte. Szegények voltunk, egymás ruháiban jártunk, és a nélkülözések között megtanultunk odafigyelni egymásra, törődni a mások szükségével, amennyire erőnkből tellett. Ez Krisztus szeretete, s az egyház egyik kiemelten fontos küldetése. Örömmel dolgozom ezen a területen, ahol szintén kiváló munkatársak vesznek körül, akár a karitász egyházmegyei igazgatóira, akár az országos karitászigazgatóra gondolok, akár pedig arra a sok-sok ezer önkéntesre, akik Krisztus nevében elmennek a magukra maradottakhoz, a szegényekhez, és segíteni próbálnak rajtuk. Ez az ember küldetése, minden keresztény feladata, legyen bár világban élő hívő, plébániát vezető pap vagy az egyházmegyéért felelős püspök.

Püspök úr a tradíciók őrzőjeként ismert, emellett pedig a legmodernebb technikákat és eszközöket veti latba a jószolgálat érdekében. Kilenc éve áll a Magyar Katolikus Rádió élén.

– Az evangéliumot úgy kell hirdetni püspöknek, papnak, világban élő keresztény embernek egyaránt, hogy az minél több emberhez eljusson. A mai világban, amikor sokan nem ismerik a keresztény gyökereket, híján vannak a hiteles, biztos hitbéli tudásnak, mert nem volt módjuk hittant tanulni, tudatosan kell keresnünk a preevangelizáció útjait. Fel kell készítenünk az embereket arra, hogy be tudják fogadni az evangélium igazságát. Erre alkalmas eszköznek látta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egy katolikus szellemiségű rádió létrehozását. A szakmai képzettséget és tapasztalatot igénylő munkát nem én irányítottam, ezzel korábban Juhász Judit foglalkozott, ma pedig Radetzky András. De a rádió lelkiségét, szellemiségét, keresztényi, evangelizáló küldetését a püspöki konferencia akarata szerint nekem kell biztosítanom. Nagy értéknek tartom ezt a rádiót, és örülök, hogy Székesfehérváron és környékén jól lehet fogni. Jó hír, hogy várhatóan már idén ősszel fogható lesz az adás a Dunántúl szinte teljes területén, de az ország más részein is. A technika vívmányának köszönhetően minél szélesebb körben próbáljuk eljuttatni az emberekhez az evangélium üzenetét, amelyet hitem szerint Krisztus küld az embernek. A rádión túlmenően pedig ismernünk kell minden olyan modern kommunikációs eszközt is – a számítógépet, az internetet, a közösségi oldalakat –, amelyet a fiatalok használnak. A szentatya is él ezekkel a lehetőségekkel. Igaz, ő twitterezik is, itt mi még nem tartunk, de keressük az utakat, amelyeken keresztül több emberhez eljuttathatjuk üzeneteinket.

Az elmúlt évek mely eseményei jelentettek igazán nagy örömet, adtak erőt Önnek a folytatáshoz?

– Nehéz lenne most kiragadnom néhány alkalmat a sok közül. A Jóisten annyira szeret bennünket, hogy mindennapra ad örömet. De ad keresztet is, hogy megmutathassuk állhatatosságunkat. Kaszap István, Prohászka Ottokár, Bogner Mária Margit életének és lelkiségének megismerése valóban kiemelkedően nagy örömet jelentett a számomra. Általuk sok kegyelmet kapok. Nagy ajándék volt annak a felismerése is, hogy itt, Székesfehérváron mi teljes mélységében és hitelességében élhetjük át, hogy az első magyar szent család városa vagyunk. Igazi örömet jelent számomra a Prohászka Imaszövetség létezése is. Tagjai nemcsak a Székesfehérvári egyházmegyéért, hanem az egész magyarországi egyházért imádkoznak. Jó érzés látnom a papok buzgóságát is. Nélkülözhetetlen érték a munkájuk, mert lehet nekem bármilyen jó programom, megvalósítani csak a plébánosok és a hívek tudják, én csupán irányíthatom őket, és imádkozhatok értük. Öröm az iskolák, az óvodák működése, a tudat, hogy ezekben az intézményekben nagyszerű, erényes munka folyik a tanítás és a nevelés terén egyaránt. A művelődési ház tevékenysége is valódi értéket képvisel: a maga eszközeivel ez az intézmény is igyekszik terjeszteni a keresztény kultúrát, érdemes bekapcsolódni a programjaiba. Szép eredmény az is, hogy a múzeum épületében sikerült nyitnunk egy könyv- és kegytárgyboltot, ahol bárki hozzáférhet a keresztény kultúra és irodalom remekeihez, a keresztény életünkhöz hozzá tartozó tárgyakhoz, eszközökhöz. Büszke vagyok arra, hogy van saját televíziónk, és lapokat tudtunk indítani, megújítani. Számos sikerünk van, amelyekben az ember persze örömét lelheti. Az eredmények láttán azonban soha nem szabad megelégedetten hátradőlnünk. A keresztény ember számára az örömök is arra valók, hogy a Jóistenhez vigyék közelebb, és arra sarkallják, hogy mindig tökéletesebb eszközzé akarjon válni az ő kezében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .