Kedvencem Szent Pál mondata, amelyet a korintusi gyülekezetnek írt: „A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek. Így semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok” (1Kor 1,6–7). Sajnos az ellenkezője is igaz. Sokszor láttam jól induló közösségeket elsorvadni, mert kifelé zárttá váltak, s a körön belüliek csak egymást „szeretgették”.
Az elmúlt húsz évben, amióta munkatársaimmal intenzíven részt veszünk a missziós munkában, egyértelműen érezhető volt a Szentlélek sürgetése, amely a határon túli magyar testvéreinkhez vezet minket. Talán nincs a Kárpát-medencének olyan szöglete, ahová eddig nem jutottunk el. A hőskor a kilencvenes évekre esett, amikor mindig a felfedezés örömével indultunk el (nem kell ahhoz Thaiföldre menni!), és előfordult, hogy nemcsak csodálatos élményekkel, de a kátyús erdélyi utakon megrokkant kisbusszal tértünk haza. Nem csupán a Lélek indítására mentünk, hanem azért is, mert egyre több meghívást kaptunk határon túli testvéreinktől. Hiszen kisebbségi helyzetben, a saját szülőföldjükön gyakran másodrangú állampolgárként élve szükségük van minden biztatásra, megerősítésre, segítségre. Anyagiakat soha nem kértek. Ők még tudják, hogy a megújulás a hitből fakad. Szintén kisebbségi katolikus hitükből. Az anyaországban nem is tudjuk elképzelni, milyen ereje lehet az anyanyelvünkön elhangzó prédikációnak, imádságnak, dicsőítő dalnak.
A leggyümölcsözőbb kapcsolat délvidéki testvéreinkkel alakult ki. Német László nagybecskereki megyés püspök személyében olyan főpásztorral találkoztunk, aki – verbita szerzetesként – érzi és érti a misszió jelentőségét. Négy évvel ezelőtt arra kért meg Csiszér László székely magyar énekes barátommal együtt, hogy egy rendkívül rátermett helyi szervező csapattal együtt végezzünk missziót az egyházmegye minden plébániáján. Általában négy-öt napig maradunk egy helyen, és zenés tanúságtevő programunkkal felkeressük a helyi iskolákat, ahol gyakran drogellenes felvilágosítás vagy a szexuális tisztasággal kapcsolatos előadás keretében hirdetjük meg az evangéliumot. Külön találkozókat szervezünk a férfiak, a nők és a fiatalok számára. Meglátogatjuk a betegeket, az egyház peremén élő családokat. Gyakran tartunk hitébresztő foglalkozásokat a bérmálkozásra készülő kamaszoknak és szüleiknek, leendő bérmaszüleiknek is. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb ponton találkozzunk a helyi társadalom tagjaival. Legnagyobb, szombat délutáni missziós programunkat, a TŰZ-evangelizációt gyakran világi helyszínen, például a kultúrházban tartjuk, a templomhoz még nem szokott emberek becsalogatása érdekében. Ezeken az alkalmakon színvonalas dicsőítő zene után az evangélium meghirdetése következik, a végén megtérésre hívással. Püspök atya végig jelen van a programon, és általában ő mutatja be a záró szentmisét is. Óriási ereje van annak, ha főpásztora vezetésével az egész helyi egyház egységben áll ki, és így tesz tanúságot az evangéliumról. A gyümölcsök Jézust dicsérik: Nagykikindán tartott missziónk után például ötvennel nőtt a rendszeres gyónók száma, és ifjúsági imacsoport alakult…
Az elszakított magyarság körében végzett misszió során új világ tárult fel előttünk. Szívünkbe hatolt a szállóigévé vált mondat értelme: „Minden magyar felelős minden magyarért!” Igen: a közel és a távolabb élőkért is.
