Az előző részben említettem, hogy mennyire szükséges a cigánymisszióban egy elkötelezett emberekből álló, felkészült pasztorális csoport felállítása. Fontos az inkulturáció is, olyan nyelvezet, zene használata, amely befogadható és kedves a számukra. De soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy elsődleges küldetésünk az evangélium hirdetése, mert ez az egyház tulajdonképpeni feladata. A többi szolgálatunk ezt készíti elő, ezt jeleníti meg, vagy erre épül. Éppen ezért fontos, hogy a missziót ne tévesszük össze a puszta hagyományápolással, szociális vagy oktatási tevékenységgel. Az a gyökeres és belső változás, amelyre minden embernek szüksége van, Isten szeretetének megtapasztalásából fakad.
A misszió során legfontosabb „eszközünk” a képmutatás nélküli, szolgáló szeretet. Az általunk tartott Alpha-kurzusok résztvevői közül többen arról számoltak be, hogy lelkükben már az első ünnepi vacsora során megtörtént az áttörés, amikor a nem cigány missziósok a gondosan megterített asztalokhoz vezették őket, az ismeretleneket, és az egész este folyamán úgy szolgáltak fel nekik, úgy bántak velük, mint a legkedvesebb vendégekkel szokás. Ezáltal megtapasztalták, milyen nagy a méltóságuk Isten szemében, akinek szeretete nem függ semmiféle feltételtől. Ilyen előzmények után az Isten megmentő szeretetéről szóló evangélium már könnyen a szívükbe talál.
Rendkívül fontos, hogy az evangélium első meghirdetésének szakasza után – Alpha-kurzus esetén annak végeztével – maradjon együtt a csoport, és a szentségekre felkészítő katekézist is közösségi keretben végezzük, továbbra is családias légkörben, lehetőséget adva a közös éneklésre, imádságra és a beszélgetésre is. Mivel a roma testvérek személyekben bíznak és nem intézményekben, a missziós csoport néhány kulcsfigurájának a következő fázisban is velük kell maradnia. Nem küldhetjük őket tovább katekézisre egy másik helyre vagy egy másik szolgálócsoporthoz. Ugyanez igaz a szentmisén való részvételre is. Eleinte biztosan csak oda mennek majd el, ahol az általuk szeretett testvérek is jelen vannak.
Hogy konkrét példát említsek, Budapesten, a VIII. kerületi Tömő utcai lelkészségen minden vasárnap déli egy órakor találkozunk a vezetői szolgálócsoport tagjaival közös imádságra és megbeszélésre. Háromnegyed kettőtől fogadjuk a testvéreket a közösségi teremben. Először agapét tartunk az előre elkészített szendvicsek felszolgálásával, hiszen vannak, akiknek még vasárnapi ebédre sem telik. Ez a félóra nagyon fontos a találkozások, a személyes kapcsolatok ápolása miatt is. Azután gitáros dicsőítő dalokat énekelünk, és imádkozunk. Három órától buzdítás vagy tanúságtétel hangzik el, majd missziós beszéd vagy katekézis következik a roma közösségvezetőtől vagy a diakónustól. Ezalatt külön csoportokban foglalkozunk a kamaszokkal és a kisebb gyerekekkel. A plébános atya vezetésével negyed ötkor kezdjük a szentmisét a templomban, ahol a gyermekek és a kamaszok nagy számban ministrálnak. A szentmise végén személyes közbenjáró imaszolgálatot is tartunk azok számára, akik kérik.
Az evangelizációs folyamat első nagy szakasza másfél-két évig tart, a kapcsolatfelvételtől az első meghirdetésen át a szentségi katekézis végéig, amely sok együtt élő pár esetén szentségi házasságkötést is jelent. Az evangelizációt akkor tekintjük sikeresnek, ha az új megtérő részesült az egyház beavató szentségeiben, hetente jár a közösségi alkalomra és a szentmisére. Jézus Krisztus hosszú távú gondolkodásra és igényességre hív bennünket, hogy gyümölcsöt teremjünk, „maradandó gyümölcsöt” (Jn 15,16).
