Pannonhalmán járunk, Szent Benedek tavaszi főünnepén. A szerzetesi közösség, a monostor dolgozói, a meghívott vendégek és a diákok együtt ünnepelnek. Palánki atya szavai megadják a programot: „Legyen áldás a mai napon, a mai napra kell igent mondanunk, Isten akaratává tenni.”
Ez a gondolat összeér Békés Gellért himnuszának szellemével, s énekeljük Bárdos Lajos megzenésítésével: „Siessetek, mert tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétje meg ne lepjen titeket.”
A bazilika főbejáratánál a nemes anyagból készült keresztelőmedence, középütt ugyanabból az oltár. Az is fehér, mint az ostya, s aztán a tekintet egyenes vonalban továbbhaladva a kerek ablakban a nagyra nőtt, végtelenbe vezető ostyát láthatja – mennyire lényeglátó életív! A pannonhalmi hegy tetején – Várszegi Asztrik főapát kedvelt kifejezésével: ebben „a kommunikációs központban” – nemcsak a levegő tisztul meg, hanem fölismerésünk is. Hangot keresni és találni Istennel és emberrel. Az egyszerűség tisztaságával.
A szentmise végén a főapát – hagyományosan – átnyújtja a Pro Pannonhalma-díjat. Idén Erdei Tamás, az MKB volt elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke kapja az elismerést. Neki köszönhető a pannonhalmi borászat felélesztésének pénzügyi támogatása, valamint hozzájárult Pannonhalma építészeti megújulásához és bencés kulturális kiadványok megjelenéséhez. A díj átvételekor Erdei Tamás megosztja velünk, hogy ő, „a korábbi pogány”, harmincévi házasság után itt, a pannonhalmi székesegyházban kötött nemrégiben szentségi házasságot.
Szent Benedek napján nyílik meg – hagyományosan – a főapátság tavaszi kiállítása. Idén Imago címmel a monostor gyűjteményéből válogattak portrékat a kiállítás kurátorai: Bogdán Melinda muzeológus és Petneki Áron művelődéstörténész. Bokody Péter művészettörténész, volt pannonhalmi diák megnyitó szavai után maguk a kurátorok vezetik végig a közönséget a kiállításon. Varga Mátyás bencés szerzetes a tárlat anyagát bemutató kiadványban a portré műfajának útját elemzi „az adógarastól a koponyáig” – másként: hatalomjelölő szerepétől az intellektuális ábrázolásig. Paul Ricoeur francia filozófus azt mondja: „Egy portrét akkor tekintünk szépnek és jól sikerültnek, ha van benne többlet, ami éppen ezért több, mint puszta ábrázolás, több, mint puszta szabálykövetés.”
A főapátság gyűjteménye legnagyobbrészt túlélte az 1786-os II. József- féle föloszlatást. Az áttekintés elvezet minket a fényképportrék világáig – külön színfoltként a mai tanárok és diákok figyelemre méltó fotóművészeti alkotásait is bemutatják, természetesen már digitális formában.
A portré gazdag gondolati és művészi múltra tekint vissza: az orosz ikonfestő Az Úr nem emberi kéz alkotta képmásától kezdve a királyi és főhercegi ábrázolásokon át a bencés szerzetesek mindennapi életét fölvillantó egyéni, páros és közösségi portrékig. S ahogy ott állunk, illedelmes tárlatlátogató közönség, Petneki Áron professzor szavai nyomán egyszerre csak bedöng, bemorajlik a történelmi kegyetlenség: ismeretlen alkotómunkáját, Erzsébet hessen-darmstadti hercegnő, Szergiusz orosz nagyherceg nejének portréját szemléljük. Elragadó hölgy tekint ránk – s a „bemorajlás”: 1917 után a bolsevikok kegyetlenül megkínozták, megalázták, és utána halálba küldték a hercegnőt.
Vaszary Kolos bencés szerzetes, hercegprímás nagyméretű portréja az egyik falon. Érdekessége, hogy a képet unokaöccse, a magyar piktúra jeles alkotója, Vaszary János készítette. Bogdán Melinda „a meglátott arccal”, a fényképpel kapcsolatban írja: „A fotografikus portré önmagunk és a másik látásának új tapasztalatát kínálja fel.” Magyarország leggazdagabb egyházi fényképgyűjteménye Pannonhalmán található, a muzeológus ebből válogatott, s vezet a képekkel mind közelebb a tekintethez, az élő archoz. Közben arra gondolok, a fölöttünk, topográfiai értelemben is fölöttünk, a székesegyházban hallott benedekséghez, áldássá levéshez szép, szembesítő pecsétként kapcsolódik ez a kiállítás.
