A péteri szolgálat új stílusú, missziós felfogásának úttörője XXIII. János pápa volt. Nemcsak azzal, hogy közvetlen elődeitől eltérő módon a tizenkét apostol egyike, az evangélista János nevét választotta magának, hanem azzal is, hogy magát a II. vatikáni zsinatot is missziós céllal hívta össze. Azzal a szándékkal, hogy az egyház Jézus Krisztus örömhírét a mai ember számára érthető és befogadható módon hirdesse meg. Utódja, VI. Pál névválasztása ezek után már több mint árulkodó. Egyenesen a népek apostolának nevét vette fel, aki egyben a legkoherensebb tanítást adja a Szentírásban az általunk hirdetett evangélium tartalmáról és az igehirdetés, a misszió teológiájáról. Bár VI. Pál még nem használja az „új evangelizáció” kifejezést, tevékenységével ő teremti meg annak mai tanbeli és metodológiai alapjait. Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában felhívja a figyelmet a II. vatikáni zsinat missziós irányultságára, sőt tovább megy, és leírja az azóta sokat idézett gondolatot: az egyház az evangelizációért létezik, ez legmélyebb identitása (vö. EN 14). Kibontja szemünk előtt az evangelizáció teljes folyamatát, és kiemeli annak csúcsát és középpontját, Jézus Krisztus személyének és megváltó művének hirdetését. VI. Pál pápa Szent Pál apostoli életformáját is gyakorolja: ő az első „utazó pápa”, aki világszerte evangelizál. Hét apostoli utat tett, Jeruzsálemtől kezdve valóban a Föld végső határáig: utolsó, keleti utazása Ausztráliában és Óceániában végződött.
II. János Pál számos útja még elevenen él emlékezetünkben. Elődeinek apostoli neveit felvéve mindenben kiteljesítette az „apostoli pápaság” eszményét. Száznál is több utazása mutatja személyes elkötelezettségét a misszió mellett. Meggyőződése volt, hogy az egyház minden emberi, anyagi és szellemi erőforrását a misszió szolgálatába kell állítani (vö. RM 3).
XVI. Benedek pápa a rá annyira jellemző műgonddal építette tovább nagy elődje örökségét. Enciklikáiban az új evangelizáció szellemi alapjait tárta fel és erősítette meg, akár a szeretet és az igazság kapcsolatáról, akár a keresztény remény eredetéről, akár Isten szavának örök erejéről elmélkedett. 2010-ben létrehozta az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát, 2012 októberére pedig püspöki szinódust hívott össze Rómába, ugyanebben a témában. Ekkor, tavaly október 11-én nyitotta meg szá- munkra a hit évét. Szándéka szerint ez az év felkészít bennünket arra, hogy Jézus Krisztussal újra találkozva új dinamizmussal hirdessük a hitet: „Krisztus szeretetének napról napra való fölfedezése, a hívek missziós elkötelezettsége olyan erőforrás, mely soha nem gyengül meg. A hit ugyanis a kapott szeretet tapasztalatából növekszik, akkor, ha a kegyelem és öröm tapasztalatával közlik” (PF 7).
Ferenc pápa tehát az új evangelizáció vezetőjeként erős alapokra építhet. Bár nevét nem a bibliai apostoloktól kölcsönözte, választása mindenképpen apostoli lelkületet tükröz. Először Assisi Szent Ferenc jut eszünkbe, akinek életprogramja volt, hogy Jézus Krisztust kövesse és jelenítse meg az emberek között, életformájával és szavaival egyaránt. Tevékenységével tízezrek megtérését munkálta már életében, nem is beszélve olyan követőinek munkásságáról, mint Páduai Szent Antal, aki az egyház történetének egyik legjelentősebb igehirdetője. De a legnagyobbak között tartjuk számon Xavéri Szent Ferencet is, a hihetetlen hatású jezsuita hithirdetőt, aki Indiában egész országrészeket vezetett el „Jézus Krisztus fönséges ismeretére”. Tudjuk, hogy Ferenc pápa elsősorban a szegények szeretetéről és szolgálatáról ismert szülőföldjén. Jézus tanítása szerint az evangélium elsődleges címzettjei a szegények, mert ők alkalmasak leginkább az örömhír befogadására. Imádkozzunk, hogy az egyetemes egyház új pásztorának vezetésével minél hatékonyabban szolgálhassuk majd az Ige kenyerével is testben és lélekben szegény embertársainkat!
