Valaki erős kísértést érezhet arra, hogy a munkahelyén bosszút álljon egy őt ért sérelemért. Ám ha a „tartsd oda a másik orcád is”, „menj el kétannyira” krisztusi tanácsokat meghallgatva mégis inkább a megbocsátást, az irgalmat választja (és valóban megbocsát, nem csupán lenyeli a bosszúságát), akkor olyan útra lép, amelyen rendkívül sok feszültségtől óvja meg magát. Valaki erős kísértést érezhet a házasságtörésre. Ha a hite segítségével sikerül legyőznie a vágyait, saját magát és családját is rengeteg stressztől kíméli meg. Mindez természetesen nemcsak vallásos alapon sikerülhet, de nyilvánvaló, hogy a vallás parancsai ebbe az irányba mozgatják, segítik az embert.
Másodszor tudjuk, hogy a vallás szilárd és reményteli világképet nyújt, középpontjában az Atyával, akinek gondja van a verebekre is, aki tudja, hogy az embernek élelemre, ruhára van szüksége. Érdekes volt számomra az a tanulmány, amely kimutatta, hogy a keresztény közösséghez tartozók körében kevesebb a munkanélküli, és állásvesztés esetén lényegesen rövidebb idő alatt találnak új munkát, mint a többiek. A cikk címe ez volt: Isteni munkanélküliség. A szerző végkövetkeztetéseiben megállapította, hogy „a vallásosság egyfajta lökhárító az élet megpróbáltatásaival szemben”.
Harmadszor leszögezhetjük azt is, hogy a vallás életcélt ad az embernek. Itt eszünkbe juthatnak Gyökössy Endre szavai: „Aki tudja, hogy miért él, azt is tudja, hogy hogyan éljen.” Ráadásul a vallásos ember életcélja túlmutat az e világi kincseken (szépség, vagyon, elismertség, hatalom vagy akár egy szeretett személy léte), s ezek átmeneti vagy tartós elvesztése sem jelent számára olyan súlyos katasztrófát, mint azoknak, akik abszolút értéknek tekintik mindezeket. Ne itt gyűjtsetek kincseket, ahol moly és rozsda emészt, hanem a mennyek országában – mondja Jézus.
Negyedszer pedig megemlíthetjük, hogy a vallás közösségi hálót nyújt az emberek számára. Aki hisz, soha nincs egyedül. Mindannyiunk számára ismerős a Teremtés könyvének mondata: „Nem jó az embernek egyedül.” Valóban, a magányos ember sokszoros súllyal él meg minden stresszhelyzetet, hiányzik életéből a középkori mondás megtapasztalása: „A megosztott bánat fél bánat, a megosztott öröm kétszeres öröm.” A legnagyobb megpróbáltatás is elviselhető, ha közben azt érezzük, igazán szeret bennünket valaki, és a legcsillogóbb, látszólag gondtalan élet is pokol lehet, ha közben úgy érezzük, senkinek sem vagyunk fontosak.
Jézus azt mondta: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). Talán ez a néhány gondolat is rávilágít arra, hogy szavai nem csupán az örök életre, hanem már e világi életünkre is igazak.
a szerző orvos-diakónus
