Mit akart „átadni” Rimszkij-Korszakov az 1888 nyarán befejezett szimfonikus szvitjével? A zeneköltő maga válaszol a kérdésre a Muzsikus életem krónikájában: „Az a törekvésem, hogy műveimben ne legyen túlságosan meghatározott program, arra készetetett, hogy a Seherezádé újabb kiadásában az egyes tételek előtt levő Tenger, Szindbád hajója, Kalender herceg fantasztikus elbeszélése és más ilyen, utalásul szolgáló feliratokat is elhagyjam. Eredetileg ezekkel csupán arra az ösvényre akartam egy kissé terelni a hallgató fantáziáját, amelyen saját fantáziám is haladt, a részletekbe menő elképzelést azonban kinek-kinek hangulatára és kedvére bíztam. Mindössze az volt a szándékom, hogy ha a hallgatónak ez a kompozíció mint szimfonikus zene tetszik, azt is érezze át, hogy itt sok és különféle mesebeli csodát felölelő, kétségtelenül keleti elbeszélést hall, és nem egyszerűen csak négy darabot, melyeket egymás után játszanak, mind a négy tételben azonos tematikával. Miért viseli szvitem éppen a Seherezádé nevet? Azért, mert ezzel a névvel és az Ezeregyéjszaka említésével mindenkinek a képzeletében felötlik a Kelet és a mesebeli csodavilág, s ezenkívül a zenei taglalás bizonyos részleteiből mindenki megérti, hogy itt egyetlen személy — a kegyetlen urát szórakoztató Seherezádé — különféle elbeszéléseiről van szó.”
Az elbűvölő Seherezádé el nem múló, örök szerelem…