Ha van mit, jókat falatozunk. Ugyan miért kellene megköszönnünk Istennek? Hiszen megdolgoztunk érte! Akiknek meg nem jutott, azokat nagy ünnepek alkalmával néhány napig a jótékonysági kondéroknál látjuk sorakozni, s ilyenkor a fejünket csóváljuk.
Miért jó böjtölni? Amiért imádkozni jó. Nem feltétlenül azért, hogy valamit elérjünk általa. Vajon nem Isten dicsőítése az önzetlen böjt? És nem imádság a legnagyszerűbb célja?
Fejtsük meg – tudós segítséggel – az evangéliumi tanítást a böjtről. Tudjuk Szent Márktól, hogy amikor a farizeusok számon kérték Jézustól, miért nem böjtölnek tanítványai (nyilván az ő szabályaik szerint), a Mester, mint annyiszor, kérdéssel válaszolt: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? De eljön az idő, amikor a vőlegényt kiragadják körükből, akkor majd böjtölnek.” (Mk 2,18–20)
Ennek a párbeszédnek a végső időkre, Jézus újrajövetelére vonatkozó tanulsága is van. Mivel ma látható alakban nincs közöttünk a Vőlegény, böjtölésünk újrajövetelének várását, keresését fejezi ki. Hisszük, amit ígért, várjuk beteljesedését. Ezt jelenti a hit „böjtje”.
