Sándor István Szolnokon született 1914. október 26-án. Édesapja MÁV-segédmunkás volt. A fémipari szakiskola elvégzése után 1931-ben vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban lépett be a szalézi rendbe, laikus testvérként. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában, közben – 1941 és 1945 között – kisebb megszakításokkal híradós katonaként szolgált a hadseregben, s 1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesületében. Lakhelye és működésének fő színhelye a Clarisseum, avagy a „Clari” volt. Az Ybl Miklós által tervezett épület az Újpestet Rákospalotával összekötő közúti felüljáró mellett áll. Itt volt 1950 tavaszáig a szalézi rendház és a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet, amelyhez annak idején nagy park, cserkészotthonként szolgáló ház és nyomda is tartozott.
1949-ben Sándor István sekrestyés lett. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kék ávósokhoz katonai szolgálatra behívott munkásfiatalokkal. Ajtaja minden fiú előtt nyitva állt, egészen a késő éjszakai órákig. 1950 tavaszán aztán betiltották a rendek működését, s a fiatalok és a Clari barátai mindent elkövettek, hogy magánházaknál rejtsék el a rend értékeit. 1951 februárjának végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenysége. Hogy letartóztatását elkerülje, Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, s bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor szerzetes lakásában. Ebben az időben kirándulásokat, magánházaknál összejöveteleket szervezett, hittant tanított. 1952 júliusában tartóztatták le. Ügyét 1952. október 28-án tárgyalta a Budapesti Hadbíróság, amelynek október 30-án tartott tanácskozásán elvetették a kötél általi halálra ítéltek kegyelmi kérvényét. A halálos ítéletet 1953. június 8-án, 21 óra 10 perckor hajtották végre. Sándor Istvánt valószínűleg a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában hantolták el.
A közelmúltban Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök meghívására Magyarországra látogatott Pierluigi Cameroni, a szalézi család egyetemes posztulátora, s megerősítette, hogy Sándor István boldoggá avatása elérkezett az utolsó szakaszához. Mivel vértanúságról van szó, hamarabb megtörténhet az avatás, hiszen nincs szükség csodák igazolására, csupán a hitből fakadó vértanúságot kell bizonyítani.
