Azt mondják a tudósok, az élővilágban csak az ember tud nevetni. A legnagyobb dolog talán az, amikor saját magunkat is képesek vagyunk egy kicsit ironikus módon, humorral, felülről szemlélni. Amikor Morus Tamás fejét a hóhér a farönkre helyezte lefejezés előtt, és a börtönévek alatt hosszúra nőtt szakálla is a rönkre került, a kegyvesztett kancellár megszólalt: „Ez nem követett el felségsértést”, és elhúzta szakállát a bárd útjából. Nagy lélekre vall, aki a kínok és a halál árnyékában is meg tudja őrizni humorát, derültségét.
Az illusztrált sajtó fényes korszaka volt a XIX. század. Az angol–francia gyökerű karikatúrastílus, a humor sajátos vizuális formája hamar megjelent Magyarországon is. Jankó János mellett Faragó József volt a magyar élclapok legkiválóbb karikaturistája. Faragó a korábbi tipizált alakok helyett jól felismerhetően a napi politikai élet szereplőit ábrázolta, és úgynevezett művészeti karikatúrákat is készített. „Maró, mindig telibe találó paródiáit, a napi politikai élet csatározásait kacagtatóan, mégis húsba vágó nyerseséggel bemutató jeleneteit hétről hétre várták az előfizetők” – olvashatjuk a kiállításon. Faragó József 1866-ban született, eleinte a kor festőnövendékeinek útját járta. Münchenben Hollósy Simon szabadiskoláját látogatta, majd később Párizs, 1892-ben New York következett. 1894-ben Budapesten találjuk, ahol a Borsszem Jankó munkatársa lett. Sikereire jellemző, hogy 1896 decemberében a Nemzeti Szálló előcsarnokában háromszázötven karikatúráját állították ki. Faragónak a budai Vigadó megnyitásakor készült rajza Sose halunk meg címmel jelent meg a Borsszem Jankóban, 1900-ban. Három politikus (köztük jól felismerhető Apponyi Albert jellegzetes karaktere) sóvárogva figyeli a tánctéren a kormánypárti minisztereket, akik éppen a tárcájukat megszemélyesítő hölgyekkel táncolnak. Faragó megalkotta a politikai elit torzképcsarnokát. Célpont volt általában a mindenkori miniszterelnök, például Széll Kálmán vagy Bánffy Dezső, a legnépszerűbb figurának Apponyi Albert számított, már csak testi adottságaiból adódóan is. Faragó egyik rajzán Apponyit az Eiffel-toronyhoz hasonlóan ábrázolta.
Önálló kötetben jelent meg 1897 őszén a Tíz szobor sorozat. A fiktív karikatúra-szobrokról készült rajzok egy-egy darabja hetente jelent meg a Borsszem Jankóban. Nem politikai esemény, hanem inkább alapvető ismertetőjegyük vagy tevékenységük alapján készültek ezek a politikusportrék.
A Borsszem Jankóban Faragó Erkölcseink és Műtárlat címmel különböző rovatokat honosított meg, amelyek igen népszerűek voltak. Az állandó rovatokban egy-egy embertípust, a társadalom különböző rétegeit nemre, etnikumra, foglalkozásra való tekintet nélkül karikírozta. Remek ötlete volt a Ferenczy Károly Madárdal című képe nyomán rajzolt Hol a macska? (Felelet: a plenaireben) címet viselő karikatúrája, amelyen a kedves fiatal nő madár helyett a macskáját keresi a fa tetején. A műalkotást általában néhány vonallal adták vissza, miközben egy-egy apró részletet változtattak rajta.
Hazánkban az 1890-es évek végén honosodik meg igazán a sokszorosító grafika műfaja. Faragó élete alkonyán Berlinben rézkarcokat, ex libriseket és szénrajzokat készített, nem is sikertelenül. Remek portréi maradtak ránk Richard Straussról vagy Tisza Kálmán a Ház folyosóján címmel. Mutamur (1903) című szénrajza a karikaturista ars poeticája is lehetne. Faragó koponyával incselkedik, a fogai közé szivarkát szorít, és a vigyorgó halál szemgödrébe néz. A művész eredetileg nem nézett farkasszemet a halállal, maga is félprofilban volt, látszik, hogy átragasztotta a képet. Felesége elvesztése és a saját életművével való elégedetlensége vezetett végül is korán bekövetkező halálához. Ez a rézkarc díszítette Faragó 1906 telén rendezett hagyatéki kiállításának plakátját, szomorú sorsának tragikusan találó illusztrációjaként.
(A kiállítás „Így éltek ti.” Faragó József (1866–1906) művészete címmel 2013. március 3-ig látogatható.)
