Boldog a nép, mely tud ünnepelni, az Úr arcának fényében járni-kelni! – biztat a zsoltáros minket, szociális testvéreket. Jubilációval, az Istenben való örömujjongással és hálaadással terjesztjük kéréseinket az Úr elé a világért, az egyházért, szeretteinkért, önmagunkért. Kérjük, hogy az az élő víz, amely az egyház szociális és társadalmi tanítása, a Szentlélek ajándéka az elnyomott, kisemmizett emberi közösségek számára, enyhítse rajtunk keresztül is az elsivatagosodó világ szomját.
Ma, amikor krízisben van az emberi szó, az életre szóló döntés lehetősége, hálát adunk azért, hogy kilencven év óta mindig vannak, akik meghallják Jézus hívását a mennyek országáért szentelt életre.
Vannak, akik a Szentlélektől kapott egyéni és közösségi karizma erejével nem a puszták rejtekében, hanem az élet sűrűjében állnak oda az Úr elé közbenjáró szeretettel: Uram, akit szeretsz, beteg! Vannak, akik szívük tabernákulumában viszik Jézust azok közé, akiket az ínség, a tudatlanság, az igazságtalanság meggátol Isten szerető megismerésében.
Az ősi szerzetesi lelkiséget Szent Benedektől, Európa védőszentjétől tanulva, modern formában vállalták és vállalják ma is a testvérek, hogy életük és haláluk hirdesse: az ember reménye az, hogy Isten a Szeretet (Deus Caritas est). Ez a szeretet közösségre hív Istennel, egymással, s azokkal, akikre rábízza Isten szeretete az egyesek evangelizálása mellett az emberi közösség építését is az evangélium eszménye szerint. A szociális testvérek minden reggeli fohásza: „Engedd, Uram, hogy csekélységem és méltatlanságom mellett is (…) építhessem országodat az egyesek lelkében, a hazában és a társadalomban.”
Igen, a valódi szociális, azaz közösségre vonatkozó, közösséget teremtő, bajokat megelőző szeretet forrása és ereje a személyes szeretet, a Szentlélek Úristen, akinek csodálatos valójáról és titokzatos működéséről egyénileg és közösségileg is tanúságot akarunk tenni, és vállalni, hogy egyre inkább testvérévé válunk mindazoknak, akikhez küld és vezet bennünket a szeretet. Ma hazánkban nyolcvanöt testvér és a hozzánk kapcsolódó csoportok tagjai élik a kovász életét, törekednek a hit erejével és örömével a remény jeleivé válni az élet legkülönbözőbb területein. A közösséget jellemezte és ma is jellemzi a Szentlélek gazdagsága, mely a testvéreknek adott talentumok, karizmák és szolgálatok sokféleségében nyilvánul meg. Informatikus és orvos, közgazdász és hitoktató, szociális munkás és gyógypedagógus, adminisztrátor és művész testvérek ugyanazon Lélek által feladatuknak ismerik, hogy a megszentelő szeretet küldetésében járjanak, tanúságot tegyenek arról, hogy van Isten, aki személyesen szeret, és hogy az újkori relativizmus diktatúrájából Krisztus a kivezető Út, az Igazság és az Élet.
Benne élünk, dolgozunk a mindennapi világban. Bőrünkön tapasztaltuk az elmúlt kilencven év minden társadalmi, gazdasági, politikai hullámhegyét és -völgyét. Így kapcsolódunk össze egyre teljesebben hivatásunkban a szolidaritás révén a test-vér titokkal, az Eucharisztiával, a „Velünk az Isten” örömével. Velünk az Isten a kenyér színe alatt, velünk az Isten a testvérben, velünk az Isten az emberi közösségben, és semmi, ami emberi, nem idegen tőlünk. Hiszen értünk emberré lett, s bennünk és közöttünk lakozik ő, aki a meghívásban azt mondta nekünk: Amint én szeretlek, szeress! Ő tesz bennünket prófétákra alapozott épületté, a Szentlélek templomává. Az Úristen nagy ajándékai azok a pecsétek, amelyeket a szociális testvéri karizmára ütött: a pápai joghatóság már több mint tíz éve járható útnak és ránk bízott küldetésnek, a világegyház számára értéknek ismerte el a szociális testvéri karizmát. Benedek pápa két enciklikája mintha kifejezetten Margit testvér és a ránk bízott karizma igazolása lenne. Igen: Isten Szeretet – Deus Caritas est. Őt akarjuk szolgálni, a szeretet Lelkét leesdeni újra a lélektelenné vált világra. A Caritas in veritate – Szeretetet az igazságban – kezdetű enciklika rámutat arra, hogy az emberi közösség a Szentháromság képmását hordozza, s ezért méltó a szeretetre, az evangelizálásra. Az emberi közösség iránti szeretet, az igazság és az igazságosság érvényre juttatása – ez az egyház szociális-társadalmi tanítása, de egyben ez a Margit testvérünkön és az előttünk járt testvéreken keresztül ránk hagyományozott karizma, küldetés is.
A másik nagy pecsét pedig Sára testvérünk boldoggá avatása. Boldogan lehet járni a Krisztus-jegyesség útját a tökéletes másokért átadottságig, a vértanúságig. Ez megerősítés és meghívás mindannyiunk számára, hogy a jubileumi év élet- és erőforrás legyen, hogy a hálaadás erősítse bennünk a reményt és a hűséget. Hiszen a történelem viharos évtizedeiben bebizonyosodott, hogy a Szentlélek Úristen a viharok szárnyán is érkezik, az Úr pedig jár a viharos vizeken, és – akármilyen gazdasági válság vagy diktatúra dúl, mely rombolja az ember- és istenképet – ő kimondja: Bátorság! Ne féljetek! Én veletek vagyok! Ti pedig maradjatok a testi és lelki bajokba jutott világgal, az emberrel. Így válhatunk a remény jeleivé.
-s-
