Az évek során változtak a szokások, egyik-másik feledésbe merült, de olyanról is hallani, amely újraéledt. A Mecsek egyik hangulatos kis településén, Óbányán például néhány éve ismét jeles dátum nagyböjt első vasárnapja, azaz a Hutzelsonntag. Neve a német nemzetiségi lakosságtól ered, a Hutzel ugyanis aszalványt jelent (a különféle szárított gyümölcsök a böjti étkek közé tartoznak a községben). A betelepült németek még az óhazából hoztak magukkal egy különös szokást. A legények nagyböjt első vasárnapjának délutánján felmennek a falu közelében található domboldalra, ott fát, rőzsét és kukoricaszárat hordanak össze. Sötétedéskor tüzet gyújtanak, majd összekötözött kukoricaszárakból készült fáklyákkal szaladnak át a vetésen, közben köröket és kígyókat írnak le velük a levegőben. A fáklyaégetés mellett több faluban szalmával átkötözött kerekeket visznek föl a hegyre, ott meggyújtják, majd leeresztik őket. Amerre fordulnak a tüzes kerekek, arra a helyre jósolnak jó termést.
A szokás ősi. Eredete kétségkívül még a pogány korra nyúlik vissza, ennek ellenére számunkra is elgondolkodtató. A böjt sokaknak egyet jelent valamiféle sápadt, szomorú és erőtlen időszakkal. Miközben ahhoz, hogy ez a szent negyven nap lelki, szellemi és testi értelemben jó termést hozzon, hogy a halálból feltámadó Istenfiúval méltó módon találkozhassunk, olyan tüzes erőre van szükségünk, mint amilyen ereje van a hegyről leguruló, lángoló keréknek.
