Szabadulásakor visszament Ausztriába, s évekig szőnyegeket árult, majd festeni és írni kezdett. Évtizedekig magában tartotta gondolatait, mert – mint önéletrajzának megírása előtt mondta – ha mindet lejegyezte volna, a szenvedések soha véget nem érő könyve született volna meg. Életírását végül 1988-ban adta ki. „A toll után nyúltam, mert meg kellett nyitnom magam – sikoltani” – mondta egy bécsi kiállításon 2004-ben. Képeinek legtöbbje a haláltáborok szörnyűségeit ábrázolja, de némelyik családja háború előtti boldog életét festi le, ahogy színes kocsijukkal, lókupecekként járják az országot.
„Életem minden pillanatában emlékezni fogok Auschwitzra” – jelentette ki. Nemegyszer tanúságot tett a porajmosról, vagyis a romák holokausztjáról – Magyarországon is. 2010-ben részt vett a Cigányok, hazátlan európaiak című budapesti konferencián, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban is járt. 2011 júniusában XVI. Benedek pápa a romák európai küldöttei sorában Ceija Stojkát is fogadta a Vatikánban. A művésznő a Sant’Egidio közösség barátja lett, jelen volt a vallások közötti béketalálkozókon és az európai fiatalok auschwitzi zarándoklatán.
