Nagyvilág

 

A libanoni bíboros felkérése

A szentatya Libanonban tett apostoli látogatása emlékére és azzal a céllal, hogy az egész egyház figyelmét felhívja a Közel-Keletért való imára, a térség problémáira és a helyi keresztény közösségekre, felkérte a libanoni Bechara Boutros Raï bíborost, antiochiai maronita pátriárkát (képünkön) a Colosseumnál minden évben megrendezendő nagypénteki Via Crucis (keresztúti) elmélkedéseinek elkészítésére. A hagyományos tizennégy stációhoz kapcsolódó szövegek megírásában részt vesz két libanoni fiatal a pátriárka vezetésével. (VR)


 

A visszaélések megelőzéséről

A Münchenben egy évvel ezelőtt létrehozott katolikus gyermekvédelmi központ tapasztalatait is megtárgyalta a Gergely-egyetemen február 5- én megrendezett második konferencia. A jezsuita vezetés alatt dolgozó központ a visszaélések létrejöttének és megelőzésének kérdésével foglalkozik. (KAP)

Ali Agca újabb meséje

II. János Pál pápa egykori merénylője, az immár ötvenöt éves török nemzetiségű Ali Agca Milánóban most megjelent önéletrajzi könyvében azt állítja, az iráni Khomeini ajatollah volt a megbízója. Mint írja, ezt elárulta II. János Pál pápának is, amikor a börtönben felkereste őt. Ali Agca állításának sem Federico Lombardi szentszéki szóvivő, sem a szentatya egykori titkára, Stanisław Dziwisz bíboros nem adnak hitelt. A török férfi, aki a pápa életére tört, 1981-től tizenhét évet ült olasz börtönben, majd 2000-től 2010-ig korábbi bűncselekmények miatt Törökországban töltötte büntetését. (KAP)