Jézusnak nyilvános működése során mindig vannak ellenségei. Rokonai is megbotránkoznak benne, azt hiszik, hogy megzavarodott. Majd egyik apostola is, aki azt reméli, hogy Mestere politikai szabadító lesz, kiábrándulva elárulja. Főleg az írástudók és a farizeusok, a jeruzsálemi főpapok áskálódnak ellene, tőrbe akarják csalni, azzal vádolják, hogy megváltoztatja a mózesi törvényt, sőt, isteni hatalmat tulajdonít magának, amikor bűnöket bocsát meg.
Végül majd istenkáromlásért halálra ítéli a főtanács, és kiszolgáltatja a római helytartónak, hogy keresztre feszíttesse. Beteljesedik az agg Simeon Máriához intézett jövendölése a Gyermekről: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek…”
Jézus sorsában osztoznak követői, apostolai is: őket is üldözik, halálra adják végig a századokon át, egészen napjainkig. A vallást, a keresztényeket, az egyházakat üldöző totalitárius diktatúrák áldozatairól egyre több dokumentumot tesznek közzé – így teljesítve Boldog II. János Pál óhaját is, hogy össze kell gyűjteni a XX. század vértanúinak aktáit. De a hívők tudják, mert hiszik, hogy „a vértanúk vére a kereszténység magvetése” (Tertullianus).