A napjainkat fenyegető legnagyobb veszély abban rejlik, hogy haldoklik az európai szociális rendszer, amely példaértékű volt az egész világ számára. Hová tűnt a szolidaritás? Mi lesz így Európából? – kérdezi Salvatore Sabatino, a Vatikáni Rádió szerkesztője.
Istennek hála, mi megmenekülhettünk a legrosszabbtól. A hazai gazdaságpolitikának köszönhetően elkerülhettük Görögország és a „megszorításoktól” szenvedő többi állam sorsát. De minket is érint – a részben örökölt – szegénység, amely Európában minden negyedik ember sorsát megnehezíti.
S bár nálunk az elmúlt két és fél év alatt némileg csökkent a munkanélküliek száma, a tartós európai gazdasági növekedés beindulása nélkül lehetetlen a hazai foglalkoztatás jelentősebb növelése. Az Európai Unióban jelenleg huszonhatmillió állástalan van. A munkanélküliség huszonkét éve cipelt terhétől Európa nélkül mi, magyarok sem tudunk megszabadulni.
A pápa erőteljes szavakkal bírálta azt a liberális, technokrata törekvést – jegyezzük meg: az IMF előírásai is efelé mutatnak – amely igyekszik elhitetni a közvéleménnyel: a gazdasági növekedést az állam szociális feladatainak feladásával kell elősegíteni. Nálunk – hála Istennek! – a gáz-, az áram- és a távhő-díjak január elsejétől életbe lépett tízszázalékos csökkentésének hátterében éppen szociális szempontok állnak.
Ám a szociális háló erősítése nem csupán a kormányok, de az egyházak és valamennyiünk közös kötelessége. Jó, ha tudjuk: nemcsak a gazdasági mutatókon, hanem az erkölcsi alapokon, keresztény gyökereink ápolásán is múlik, elmondhatjuk-e magunkról a jövőben is: mi vagyunk Európa!
