Délután és este, ha az ember tömegközlekedési járműre szállt, mindenhol egyforma térképet böngésző fiatalokkal találkozhatott, akik a belvárosba igyekeztek, hogy eljussanak a bazilikákban, templomokban tartott taizéi imádságra.
A rengeteg lengyel, német és francia szó közt nemegyszer magyart is lehetett hallani, hiszen közel ezer fiatal érkezett hazánkból, illetve a határon túli magyarlakta területekről. Közülük mindenki arról mesélt, milyen különös a befogadó családok kedvessége, s milyen finomak az ételeik. Arról is szóltak, hogy vendéglátóik sokukat a hivatalos programok mellett az Örök Város más nevezetességéhez is elvitték.
A találkozó „csúcspontját” nehéz volna meghatározni, hiszen egy-egy bazilikában gyertyafény mellett imádkozni nem mindennapi lelki élmény. Kétezer évesnél régebbi oszlopok, épületek közt járni sem mindenkinek adatik meg naponta. Sokan mégis arról számoltak be, hogy életük egyik legcsodálatosabb pillanata az volt, amikor a Szent Péter téren negyvenezer fiatal találkozott a pápával, s ez a hatalmas tömeg perceken át egy pisszenés nélkül, csendben imádkozott, együtt elmélkedett XVI. Benedekkel. Mint mondták: e hatalmas tömeg néma fohásza hatalmas élményt jelentett mindenki számára. Sokan tették hozzá, hogy megrendítő volt számukra az is, amikor a taizéi közösség vezetője átnyújtotta ajándékát a szentatyának. Alois testvér beszédében szólt a közelmúltban Ruandában tartott találkozóról. Megemlítette, hogy az afrikai ország, de az egész kontinens mennyit szenved a szegénységtől, a nélkülözéstől, mégis milyen szépen terjed és virágzik a kereszténység a „fekete földrészen”. Ajándékként éppen ezért onnan származó növények magját hozta el a pápának, hogy ültessék el őket a híresen szép vatikáni kertekben, s a belőlük kikelő növények emlékeztessék majd az öreg kontinens lakóit Afrika életerejére.
A találkozó résztvevői maguk mögött hagyva az óévet, s átlépve az új évbe országonként is összegyűltek egy-egy templomban. A Magyarországról érkezett fiatalok a Santa Maria in Trastevere templomban gyülekeztek, amelyet Róma egyik legrégebbi és sokak által az egyik legszebbnek mondott templomának tartanak. Közel kilencszáz fiatal töltötte meg az Isten házát, ahol a különböző városokból, csoportokból érkezett zarándokok röviden bemutathatták közösségüket. Énekelhettek, imádkozhattak, de a jelenleg Rómában tanuló Nobilis Márió segítségével a templom és a környék történetét is megismerhették.
Karácsonyi számunkban arról írtam, hogy Róma kíváncsian várja, milyen mértékben változtatja meg a zarándokok érkezése a plébániai közösségek, a családok életét azzal, hogy idegeneket fogadnak be. Az eredmények talán később lesznek láthatók és megtapasztalhatók. Rövid távon azonban jelesre vizsgázott még az is, aki nem is tudott a találkozó előkészületeiről: az olasz főváros példát mutatott türelemből, vendégszeretetből, megértésből. Ám a távozó zarándok fiatalok is maradandó élményt vihettek magukkal: megérezhették az Örök Város történelmi levegőjét, a kereszténység, a katolicizmus, a közös imádság és a csend erejét.
