A három anyuka elbeszélése szerint pár éve még nemigen állítottak az olaszok karácsonyfát, ám mostanra egyre több családban honosodott meg ez a szokás, azzal a különbséggel, hogy a fát a legtöbben december 8-án díszítik fel, de szaloncukor nélkül, mert az náluk ismeretlen. Megtudtam, magára valamit is adó római polgár régen is, most is ellátogat a Piazza Navonán karácsony előtt felállított sátrakhoz, hogy újabb kelléket vásároljon a folyamatosan bővülő betlehemhez, illetve díszeket vegyen fájára. A három anyuka Rómában is mindig állít karácsonyfát, ketten csupán annyiban „engedtek” az olasz hagyományoknak, hogy nem 24-én, hanem már december elején feldíszítik azt.
Az adventi koszorú sem olyan elterjedt Itália földjén, mint nálunk, nem kapható minden virágüzletben. Akik hétről hétre szeretnék meggyújtani a gyertyákat a várakozás idején, azok maguk készítenek mohával, fenyőággal bevont koszorút. Arról is beszéltek az édesanyák, hogy az amerikai ízlést követő Babbo natalét – akit télapónak lehetne magyarra fordítani – próbálják száműzni a karácsonyi hagyományokból, pedig a legtöbb olasz családba nem a Jézuska – vagy a neki segítő angyalok –, hanem a Babbo natale hozza szenteste az ajándékokat.
Az olasz nép családszerető. Sokfelé a mamma – a férfi édesanyja, a „családfő” – vár vasárnapi ebédre minden családtagot, kicsit és nagyot egyaránt. Ezek az ebédek ismerősek lehetnek akár egy-egy Fellini-filmből is, ahol a három-négy órás étkezés során többek közt a politika, de a gyermeknevelés is hangos érzelmi kitörések kíséretében kerül szóba. Ilyesmi a december 24-ei „böjtöt tartó” vacsora is. Hús ugyan nem, viszont a halaknak és a tengeri szörnyeknek minden fajtája az asztalra kerül. Édességként panettonét esznek, ami leginkább a mi kuglófunkhoz hasonlít, s mellyel már hetekkel karácsony előtt tele van minden üzlet. Bejglit csak mi, magyarok sütünk, az olaszok magokkal kevert csokoládét, szárított és friss gyümölcsöket esznek, s figyelik az órát, mert az éjféli misére az is elmegy, aki az év többi napján nemigen koptatja a templom kövezetét. Ismerős és ismeretlen ilyenkor vendégségben vagy az utcán „buona vigiliát”, azaz boldog várakozást kíván a másiknak.
Az éjféli miséről hazatérve otthon folytatódik a családi összejövetel. Sokakhoz ekkor érkeznek meg az ajándékok, előtte azonban a Megváltó megszületését énekkel, imádsággal köszöntik. Pezsgővel koccintanak. Hajnalig tart az evés-ivás, a boldog, felszabadult ünneplés, melynek egyik, szinte elmaradhatatlan eleme a tombolajáték. Ezen a nagymama éppúgy részt vesz, mint az alig eszmélő kisgyerek.
Másnap a család – ha nem alussza át a délelőttöt – elmegy misére, de a pápa Urbi et Orbi áldását vagy a Szent Péter téren vagy a televízióban feltétlenül megnézi. Ezt követően az emberek útra kelnek, rokonaikhoz mennek ebédelni, vagy kitárják a lakás ajtaját, és várják a vendégeket.
A karácsonyi ebéd sem szerény. Ekkor már bőven kerül hús is az asztalra. Az év többi napján nem sokszor esznek levest az olaszok, de a karácsonyi ebédnek elengedhetetlen fogása a kappanleves, melybe az olasz mamma tortellinit – sonkás tésztát – főz. Az általam megkérdezett három feleség egybehangzóan állította, hogy kár a finom levest tésztával elrontani, ezért ha rajtuk múlik, e nélkül kerül az aranysárga leves a családtagok tányérjába. Hasonlóan fontos étel még a sztracsatellaleves. A sztracsatellát mi csak fagylaltként ismerjük, ám eredetileg ez is húsleves – sajttal, tojással, fűszerekkel gazdagítva. Nem maradhat ki a karácsonyi ebédből a sült bárány sem. Emellett még további húsételek, tészták, édességek sorjáznak az étlapon.
Olaszországban karácsony és vízkereszt között szinte leáll az élet. Az ünnep „zárásaként” a gyerekek ismét ajándékot kapnak, ezúttal a Befánától, a jóságos boszorkánytól. Ő nem csizmába, hanem külön erre a célra megvásárolható, hatalmas zoknikba rejti a csokoládét, gyümölcsöket, ajándékokat. Vízkeresztkor aztán lezárul a karácsonyi ünnepkör, hiszen a fát – közel egy hónap után – le kell szedni, a jászlat össze kell csomagolni, mert a hiedelem szerint a lakásban maradó karácsonyfa később szerencsétlenséget hoz a családra.
Fotó: Bókay László, Róma
