Az ünnep ellentéte a hétköznapiság, az időszűke, a szürkeség, a szűkmarkúság. A mindennapok gyakran arra kényszerítenek bennünket, hogy fennmaradásunkért küzdjünk, dolgozzunk: szigorúan kell tartanunk életritmusunkat, a munkaidőt, a határidőket, s időhiánnyal kell számolnunk. Noha mindez rengeteg fáradságunkba kerül, nem ebben ragadható meg életünk lényege. Ami igazán fontos: Isten, a hitünk, a családunk, a barátaink, szabadságunk, boldogságunk és az embertársainkkal vállalt közösségünk. Ezek azok az értékek, amelyek szívünkben az első helyen szerepelnek, amelyek ünnepléseink középpontjában állnak.
A hétköznapok taposómalma megszüli az emberben azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy szakítson a hétköznapokkal. Az ünnep lehetővé teszi, hogy megtegyük azt, amiben a mindennapok megakadályoznak bennünket. Bőkezűen bánunk az idővel és az anyagiakkal. Kapcsolatba kerülünk azzal, ami szent a számunkra. S ami igazán lényeges, az túl van puszta érzékelésünk és értelmünk hatókörén. Szent az ember számára a szeretet, az élet, a történelem, a kapcsolatok s még mindezeknél is inkább a természetfölötti valóság. Az ünnep ezekhez az egész életünket átjáró, mégis megfoghatatlan valóságokhoz visz közelebb.
Az ünneplés másik fontos eleme, hogy benne közösségre lépünk egymással – egyedül nem lehet ünnepelni. A hétköznapokban a közösség szétszóródik, elmegy hazulról, mindenki végzi a maga dolgát. A közösség tagjaiban így igény támad az együttlétre, és a közös alapokról való megemlékezésre, azok szertartásos jelenvalóvá tételére: az ünnep megerősíti a közösség tagjaiban az egymáshoz, illetve Istenhez fűző szálakat is.
Ünneplésünk néha fenyegetett: olykor félünk tőle, mert meg kell állnunk, mert az elfelejtett fontos dolgokra kell figyelnünk. Van, hogy a bőkezűség tékozlásba, az öröm tobzódásba csap át, s előfordul, hogy felfokozott pörgésünk, a készülődés külsőségekben való kifejezésének túlzott vágya rántja vissza az ünneplést a hétköznapok porába, mert nem vagyunk képesek igazán átélni, amit ünneplünk.
A liturgia mértéktartó, mindig csendből kiinduló, elementáris szavakból és gesztusokból épülő világa megóv bennünket ettől a veszélytől, és családi, baráti ünnepeinknek is irányt mutat. Visszavezet a lényegeshez, visszahelyez minket életünk titkába, annak szívébe, aki testté lett érettünk.
