Furcsa folyamat, keleti paradoxon, ahogy minden nappal, a látszólagos fejlődéssel-gyarapodással, a lélekszám rohamos növekedésével egyenes arányban hullik szét, morzsolódik a metropolis. Eltűnik belvárosának régi, európai eleganciája; darabokra szakadó szövetként elkülönülő negyedeiben a szétszórt látványosságok – a kőcsipkés mecsetek, karcsú minaretek, mokány templomok, tekintélyes múzeumok, a dombra futó masszív citadellafalak – történelmi zárványként merednek ebbe az átláthatatlan, bejárhatatlan, csak ritkán festői fényes-szmogos összevisszaságba. Még az évezredek óta kőbányaként használt kopár Mokattam-hegy is betegen fekvő, fogyó óriásként nehezedik a belőle táplálkozó sűrű lapályra.
Csendek a kősivatag viharában
Kairóban keresni kell a nyugalmat, a viszonylagost is. Bazárlázas tömegnyomora elől nehéz elmenekülni; alig van hova. Jóllehet a központtól délre eső Ó-Kairó sem mentes a pezsgéstől, az egyiptomi főváros ősi magja, az ütött-kopott sorompókkal lezárt, rendfenntartók által őrzött kopt negyed az egykori római Babülon-erőd falai közé szorult szűk sikátoraival mégis más világ. Itt kicsit lassul a tempó, megszűrt az emberözön.
A kopt keresztények büszkék nemzeti egyházuk apostoli eredetére. A hagyomány szerint Szent Márk Krisztus után 41 és 44 között (más források szerint 49-ben) jutott el először Egyiptomba, majd a Néró-féle keresztényüldözés idején, 68-ban ott is szenvedett vértanúhalált. A koptok őt tekintik az első alexandriai pátriárkának. Az idén márciusban elhunyt, nagy tiszteletnek örvendő III. Senudát novemberben követte II. Tavadrosz… – a 118. kopt pápa.
Az elmúlt kétezer év egyiptomi egyháztörténetéhez az ókeresztény kor olyan fontos fejezetei tartoznak, mint az alexandriai katekétaiskola működése Alexandriai Szent Kelemennel és Órigenésszel; a gnosztikusok, majd az ariánus eretnekség elleni küzdelem során született védőbeszédek, az apológiák; a mártírok hitvallása, vagy a thébai, a sivatagi atyák – Remete Szent Pál és Antal – által elindított kolostori mozgalom sajátos élet- és közösségeszményei…
A különböző irányzatokat követő, de alapvetően keresztény Egyiptom 639-től, az arab hódítók érkezésével vált fokozatosan iszlám országgá. Lakosságának közel tíz százaléka azonban még ma is hitét megélő kopt keresztény. A belpolitika ingoványossága, a nemrég lezajlott forradalom anomáliái, a békés egymás mellett élést zavaró, gerjesztett feszültségek nem kis terhet jelentenek e közösség tagjainak. Bizonyára lelki megerősítésükre szolgált, hogy 1968-tól több „hitelesített” Mária-jelenés is történt Egyiptomban, a legutóbbi 2009-ben.
Hamar szétfutott a hír, amikor Kairó-Zeitun Mária-templomának kupolái felett 1968. április 2-án megjelent a Szűzanya fehér alakja, és e csodálatos esemény 1969 júliusáig számos alkalommal megismétlődött. Keresztények és muszlimok egyaránt beszámoltak a látottakról. Az egyiptomi kormány igazolta a vizsgálatok eredményét, amelyek alapján az akkori pátriárka, VI. Kürillosz hivatalosan elismerte a – fotók és filmfelvételek által is dokumentált – sorozatos csodatörténések valódiságát: „Egyiptom is szent föld, ahol Szűz Mária, Szent József és a Kisjézus évekig éltek menekülésük idején. A Szent Család jelenléte szentelte meg a jelenéssel Egyiptom földjét.”
A negyed kulcsai
Egy séta az ókori eredetű, kora középkori hangulatú kopt negyedben történelmi időutazás. Szűk utcácskák, alacsony emeletű házak, fagerendás ódon kapuk, rácsozatos ablakok… Az ősi egyházi épületek többsége a kényszerű bezárkózás, az észrevétlenségre törekvés és az önvédelem szellemében egyszerű tégla- és kőfalak mögé rejtőzik. Sikátori bejárat nyílik Szent Barbara és Szent Szergiusz templomába is, csak a római erőd két patkó alakú bástyájára épült, Máriának szentelt, „felfüggesztett” templom magasodik ki környezetéből. A IV. században emelt, a IX. században lerombolt, majd helyreállított épület jó ideig a kopt patriarchátus székhelye is volt. Talán ezért látszik „hivalkodóbbnak”. Díszkapun át lépünk a hangulatos előkertbe, ahonnan meredek lépcsősor visz fel a templomhoz. A kopt építészet és képzőművészet minden jellegzetességét megtalálni itt. Az antik korból átmentett oszlopsorral hajókra bontott, bensőséges tér fölé a „Noé bárkáját” idéző, nyitott fedélszékes ácsolt famennyezet borul. A berendezést arabeszkekkel, gyöngyház berakással ékesítették, az intarziás ikonosztáz elkészítéséhez cédrusfát és elefántcsontot használtak. Oldalt szentek ereklyetartói késztetik megállásra, imára a betérőket; az elmúlt sok évszázad egymásra rakódó emlékét-nyomát egyszerre tükrözik a kis kápolnák, az ikonok és a halványuló falképek.
Szent Barbara templomáról úgy tartják, hogy Ó-Kairó egyik legszebb és legnagyobb bazilikája; a VII. századból származik. A nagyságot nem szabad félreérteni, hiszen e régi kopt templomok nemcsak formailag, hanem méretüket tekintve sem hasonlíthatók a nyugati román-gótikus katedrálisokhoz. Ahogy a kopt liturgia, úgy a kopt közösség szent helyei is borostyánként őrzik a „változatlanságot”, az „őseredetit”.
Talán az eddig említetteknél is jelentősebb spirituális központ a közeli Abu Sarga, vagyis a Szent Szergiusz- (és Bacchus-) templom, benne a már hazafelé tartó Szent Családnak három héten át menedéket nyújtó barlanggal. A szentély alatti, hat méter hosszú, öt méter széles, két és fél méter magas terem fülkeszerű mélyedésébe vésett kereszt jelöli a helyet, ahol a hagyomány szerint a Gyermek aludt. E kibővített grottakápolna maradt meg sértetlenül a tűzvészben elpusztult, majd többször megújított épületből, amelyet az V. századig visszavezethető története révén ma Egyiptom legrégebbi keresztény templomaként tartanak számon. A háromhajós, (bizánci) bazilikaszerkezetű épület karzatát tartó, festett, „személyesített” oszlopok közül tizenegy fehér márvány, az egy „feketét” pedig asszuáni vörös gránitból faragták: az apostolokat jelenítik meg, az áruló Júdással.
A baldachinos oltár, az ikonosztáz, a szószék, a szögletek gazdag motívumkincsén persze itt is mindenhol „pecsét” a kopt kereszt. Különleges, összetett szimbólum: szárvégein a stilizált lótuszvirág visszatekint a régi rokonságra, a fáraókig; magában foglalja a Szentháromság titkát, az apostolok közösségét; „arabeszkjei” pedig a közeget, ahol kulcs és kovász is lehet. Egyiptomban a Megváltó gyermekségének arab evangéliuma, leírt látomások, legendák, barlangok, megjelölt kövek, kutak, új hajtást hozó ősfák, ledőlt bálványok, kolostorok és templomok emlékeznek a Szent Család Nílus-völgyi útjára. Büszke ország, megáldott föld, amely óvta, majd visszaadta védencét, beteljesítve az Írást: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.”
