– Novemberben a Corvinusszal kötött együttműködési megállapodást az egyetem. Mit várnak a közös munkától?
– Tapasztaljuk, hogy a magyar társadalom- és gazdaságtudományi képzés tele van ellentmondásokkal: az elméleti képzés és a piaci elvárások nemcsak a bölcsészettudományokban, de az előbb említett két tudományterületen sem találkoznak. A gazdaságtudományok esetében a jelenlegi gazdasági nézőpontok, gazdaságfilozófiák determinálják a gondolkodást, és – ahogy én látom – ennek az lesz a következménye, hogy a gazdaság egyre jobban elidegenedik a társadalomtól, egyre absztraktabbá válik. Mindezt sajnálatos módon a képzés is elősegíti. Sok intézményben lehet ma gazdaságtudományt tanulni, de a színvonal nagyon egyenetlen. Kevés olyan intézmény van, ahol a nemzetközi tudományos eredményeket megpróbálják visszaforgatni az oktatásba. A Corvinusszal kötött megállapodás által a két intézmény tudását, forrásait szeretnénk összekapcsolni, és ebből kihozni valami olyan újszerű dolgot, amely az e területen zajló hazai képzéseket mind oktatási, mind kutatási szempontból föl tudja rázni. A Pázmánynak e téren nemcsak etikai mondanivalója van, de például újonnan induló nemzetközi gazdálkodás szakjával szakmai értelemben is üdítő újításokat hozhat.
– A Tudományos kutatások kibontakoztatása című projekttel milyen változások várhatók a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar életében?
– A projekt hátterében a kormány által kiírt egyik pályázat áll, melynek célja a felsőoktatási intézmények nemzetközi versenyképességének javítása. Olyan kihívásról van szó, amely a nemzetközi piacokon való megjelenéshez segítheti hozzá a központi régió felsőoktatási intézményeit. Ha különböző felsőoktatási rangsorokról beszélünk, látjuk, hogy a magyar egyetemek csak bizonyos vezetők, oktatók és kutatók erőfeszítésének következményeképp kerülhetnek be a nemzetközi legjobb ötszáz intézmény közé. Ezt rendszerszerűvé kell tenni. Tehát megpróbáljuk olyan célra felhasználni a pályázatot, hogy az egyetem egészén belül oktatóinkat ösztönözzük arra, hogy nemzetközi, referált folyóiratokban jelenjenek meg tanulmányaik. Arra is szeretnénk használni ezt a lehetőséget, hogy külföldi ösztöndíjasként nagy hírű professzorokat hívjunk meg, akik a Pázmány neve alatt jelentetnek majd meg monográfiákat. Nemcsak oktatóinkat, hanem diákjainkat is megpróbáljuk felkészíteni, hogy megfeleljenek a nemzetközi felsőoktatási intézmények mércéinek. A magyar tudományosság utánpótlás-nevelése lényeges cél, melynek eléréséből a Pázmány ki akarja venni a részét – nemcsak általában a tudomány, de a katolikus értelmiség újrateremtése érdekében is. A Lajtán túli kollégáknak általában több idejük jut személyre szabott utánpótlás-nevelésre, a hallgatók tutorálására, kutatásra, a tudományos közélet fejlesztésére. Mindez nem csak anyagi kérdés. A jóval kevésbé vonzó hazai feltételek ellenére a nemzetközi fórumok elvárásainak igényét ki kell fejlesztenünk itthon is. Szeretnénk, hogy a magyar és ezen belül a katolikus felsőoktatás a világversenyeken is jól szerepeljen.
