Rózsás János azonban azok közül való volt, akik még ilyen körülmények között is ki tudták bontakoztatni tehetségüket. Keserű ifjúságában éltette a reménység, amelyet édesanyja a hitre indító neveléssel oltott szívébe. Hivatást kapott: hírt vinni azokról, akik sorstársai voltak, de maguk nem juthattak haza. Olyan hivatás volt ez, melyet sajnos sohasem lehet teljessé tenni. Haláláig gyűjtötte az adatokat Gulag-lexikonja bővítésére. Megörökítette az áldozatos ápolónő, Duszja nővér életét is.
Rózsás János Budapesten született 1926-ban. 1944 decemberében hurcolta el a Vörös Hadsereg. Azon a címen ítélték kényszermunkára, hogy „önként harcolt” leventeként a Szovjetunió ellen. Az egyik kazahsztáni lágerben három évig a Nobel-díjas orosz író, Alekszander Szolzsenyicin rabtársa volt. 1953-ban térhetett haza. Hozzánk tartozóként tiszteltük, becsültük, értékeltük életművét. Nem bármily becses díszpolgárságok, emléklap, a köztársasági érdemrend lovagkeresztje vagy a Magyar Művészeti Akadémia aranyérme jelentette élete, munkássága igazi elismerését, hanem az evangéliumi példabeszéd szava: „Gyere, te hűséges szolga, jöjj be Urad örömébe.”
(Rózsás János könyvei, amelyeket a Püski Kiadó adott ki, kaphatók az Új Ember könyvesboltjaiban.)
