– Még néhány esztendővel ezelőtt is beszéltünk keresztény Európáról, keresztény országokról. Benedek pápa azonban többször is hangsúlyozta, hogy ezek a fogalmak gyakorlatilag már nem léteznek. Ezért is vetődik fel az újraevangelizálás szükségességének gondolata.
– A nyugati ember az állam és az egyház szétválásának sémájában gondolkodik, szemben a régi szóhasználattal, amely még valóban ismerte a keresztény Európa, a keresztény ország kifejezést. Ma azt mondhatjuk, hogy a mi földrészünkön, illetve egyes országokban sok keresztény él. Azt is mondhatjuk, hogy a többség keresztény. Ám keresztény Európáról vagy keresztény országokról már aligha beszélhetünk. Más kérdés azonban, hogy hitünket a világban kellene megélnünk, s az egyes országok vagy földrészek működésének az ott élők hitét is tükröznie kellene. Ez tehát az evangelizáció egyik érdekes aspektusa, amelyet szintén Boldog II. János Pál pápa hangsúlyozott a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításban. Azt mondta, hogy a világiak különleges küldetése a földi ország ügyeit, az e világi dolgok rendjét az evangélium szellemében alakítani. Ez is evangelizáció tehát, nem csak az, ha beszélünk az evangéliumról. A világot eszerint kell alakítanunk. Az élet és a szeretet kultúráját kell építenünk.
– Számtalan vita hangzott már el Európa keresztény gyökereiről. Földrészünkön azonban sok változás tapasztalható. Ön az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökeként a Vatikáni Televízióban nyilatkozott a migránsokról, identitászavarukról.
– Különböző társadalmi rétegekből érkeznek a bevándorlók, főként Nyugat-Európába. A fogadó országok közt vannak olyanok is, ahol hivatalosan próbálják segíteni a bevándorlók integrációját. Sokszor azonban nem gondolják végig, mit is jelent ez. A bevándorlók egy része – általában az értelmiségiek – gyakran fogalmazzák meg azt a nehézséget, hogy nem látják világosan, milyen kultúrába is kellene beilleszkedniük, hiszen a fogadó ország állampolgárainak sincs identitástudatuk. A migránsok nem tudják, mit várnak el tőlük, mit kellene átvenniük. Persze nem homogén a helyzet, de nem is olyan fenyegető, ahogyan azt sokan ábrázolják. Akadnak, akik úgy gondolják, hogy a bevándorló muzulmánok nagy száma és az ilyen családokban születő gyermekek magas aránya szörnyű veszélyt jelent Európára. Jómagam sokszor csak hangulatkeltést érzek az efféle aggodalmak mögött. A muzulmán vallású emberek is sokfélék. Közel-keleti kollégáink, akik iszlám többségű országokban élnek, valóban sok nehézségről számolnak be, de rengeteg példáját látják az elfogadásnak is. Olyan közel-keleti hozzászólót is hallottam a szinóduson, aki arról beszélt, hogy a keresztény örömöt mi is átadhatjuk a nem keresztény világnak. Ami persze nem veszélytelen dolog. A megismerés és a dialógus szintjéig ezt meg lehet és meg is kell tennünk, ám helyenként már az istentisztelet végzése is komoly problémát jelent. Ezekre az országokra mondjuk azt, hogy nincs vallásszabadság. Ahol az istentisztelet szabad gyakorolását nem akadályozzák, ott a vallásszabadság működik ugyan, de a lelkiismereti szabadsággal még mindig probléma lehet, ha például törvények tiltják, hogy valaki az iszlámról keresztény hitre térjen. A lelkiismereti szabadságot a keresztény, de a modern nyugati ember is alapvető emberi jognak tartja, ám ez nincs mindenhol így.
– A szinóduson szó volt a médiáról is. Milyen szerepet játszik a tömegkommunikáció az új evangelizációban?
– Ahogyan Európáról vagy egy-egy országról sem könnyű általánosságban beszélni, úgy a médiáról sem. Nem homogén jelenséggel állunk szemben, még akkor sem, ha sokan érzik úgy, hogy a média többnyire keresztény-, kultúra- és értékellenes. Ebben lehet némi igazság. Az viszont kétségtelen, hogy a technika fejlődésével együtt a média is változik. Változnak a kommunikációs eszközök, s az ezekkel kifejezhető tartalmak is, hiszen bizonyos módon csak bizonyos dolgokat lehet közölni. Más ötven oldalt írni egy könyvbe, mint reklámot sugározni pár másodpercben. A hit továbbadásában minden eszközt meg kell ragadni, és valamennyit a maga műfaja szerint kell használni. Nem lehet azt mondani, hogy az írott nyelv, a kimondott szó világából, a Gutenberg-galaxisból áttérünk a felvillanó jelek világába. Ezek ugyanis nem egyenértékűek, nem összehasonlíthatóak. Az utóbbinak biztosan nagy érzelmi hatása van, esetleg a hit továbbadásában is lehet szerepe, de nem válhat uralkodó formává. Rövidsége miatt a reklám könnyen válhat pontatlanná, s ezzel nő a manipuláció veszélye is. Többféle kommunikációs lehetőséget kell használnunk. A médiát szervezett és jól átgondolt együttesként kell alkalmaznunk.
– Megfelelően használja, segítségül hívja az egyház a média adta lehetőségeket?
– Az örömet többféleképpen lehet sugározni. Megjelenhet színes képeken, fényes papíron, a postaládákba dobva. Ám úgy gondolom, ez kevésbé hatékony, mintha valaki személyesen találkozik egy olyan kereszténnyel, aki boldog az életében. Szükséges tehát a közvetlen kapcsolat. Vannak persze olyan helyzetek is, amelyekben a személytelen megjelenés is eléri a célját. A világ tele van a médiát katolikus szempontok alapján működtető próbálkozásokkal. Némelyik nagyon sikeres, kiválóan és hozzáértő módon közvetíti az örömet, az örömhírt. Magyarországon is tapasztalható ez az igyekezet. Szinte minden egyházmegye tesz fel a Magyar Kurír honlapjára saját videókat. Ezt az újabb kommunikációs eszközt most próbálgatjuk, s ahogy fejlődik a technika, lassan integrálódik az életünkbe. Önálló televíziós csatornát azonban az egyház sajnos nem tud fenntartani. Éppen ezért örülünk annak, ha a köztévében vagy a kereskedelmi csatornákon megjelennek katolikus, vallásos tartalmak is.
– A család szerkezete is jelentős változáson megy át napjainkban. Egyre több a válás, a csonka családban felnövekvő gyermek. A szinódus az ő helyzetükkel is foglalkozott.
– Ez a téma nagyon sokszor előkerült, hiszen az evangelizáció első színtere a család. A nevelés első jogosultjai és kötelezettjei – Isten akaratából – maguk a szülők. Csak utánuk következnek az állam, az egyház, a nagyobb közösségek. Ha azonban a szülők nem képesek, vagy nem akarják maguk nevelni a gyermekeiket, akkor nagy baj van. Ahogyan nagy baj van akkor is, ha a családok szétesnek. Ennek következményeit jól látjuk a hit továbbadásában, de az emberi élet más területén is. Mit lehet tenni mégis? Vannak olyan országok, ahol a plébániák napközben is programokat kínálnak a családoknak, a gyerekeknek. Magyarországon is láthatóak hasonló törekvések. Ilyenek például a sokfelé, de elsősorban a nagyobb városokban igen sikeres baba-mama klubok, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy találkozhassanak egymással a vallásos édesanyák, s közben együtt legyenek a gyerekekkel. A klubban megismerhetik egymást, jól érezhetik magukat együtt, segíthetik, támogathatják egymást – közösséggé fejlődhetnek. Utóbb ezekből a találkozásokból az élet más területeire is kiterjedő segítő kapcsolatok épülhetnek ki. A hit közösségalkotó ereje nyilvánulhat meg ezekben a csoportokban, ahol a szülők otthonra találhatnak. Az édesanyák bizalommal lehetnek egymás iránt, ami nagy segítség a mai világban.
– Beszélgetésünk még a szinódus ideje alatt készül. Miként zárul majd a tanácskozás?
– A szinódus záró üzenetet fogalmaz meg, de készül egy terjedelmes záródokumentum is, melyet a résztvevők elfogadnak, és átadnak a szentatyának. Ebből merítve XVI. Benedek pápa úgynevezett apostoli buzdítást ad majd ki.
– A szinódus idején, a II. vatikáni zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján XVI. Benedek pápa ünnepélyesen megnyitotta a hit évét. Az egyházmegyék Magyarországon is számtalan programmal várják az embereket, a püspöki konferencia pedig körlevelet adott ki. Mit jelent a hit éve? Mi fog változni e négyszáztíz nap alatt?
– A meghirdetés egyik legfőbb indoka, hogy II. János Pál pápa húsz esztendővel ezelőtt adta ki a Katolikus Egyház Katekizmusát. Ez pedig egyike a II. vatikáni zsinat eredményeként létrejött nagy dokumentumoknak. Ezek közé tartozik még az Egyházi Törvénykönyv, a Keleti Kánonjogi Kódex, az új misekönyv, az új breviárium, a Neovulgáta alapján kiadott Szentírás. Ezek mind alapkiadványok. Mindegyik hordozza magában az egyház életének megújulását. A vatikáni zsinatot megelőzően ilyen széles körű megújulást legutóbb a trentói zsinat hozott. Az említett kiadványok mindenki számára elérhetőek. Megjelenésük azonban feladatot is jelent számunkra. A világegyház katekizmusát le kell bontanunk a különböző korosztályok, a különféle hitoktatási szituációk szintjére. A katekizmus alapján jelentek már meg különböző hittankönyvek, összefoglalások.
Magyarországon a II. világháború óta most először – éppen a hit évében – készült el tizenkét kötetes hittankönyv-sorozatunk, amely az általános iskola első osztályától egészen az érettségiig vezeti végig a gyerekeket a hit kérdésein. Az anyag megtalálható az interneten is. Interaktív felületén lehet versenyeket szervezni, a tanárok letölthetik az óravázlatot, a tanmenetet. Száz egyházi ének is megtalálható itt, így az alapvető egyházi énekkincset is könnyen el lehet sajátítani. Az internet pedig nem ismeri az országhatárokat: a hittankönyvet tehát Brazíliában éppen úgy elolvashatja bárki, mint a legkisebb erdélyi faluban.
A hit évében folytatódik a világiak felkészítése a családlátogatásra. Ez a hit továbbadásának egy újabb formáját jelentheti. A püspöki megbízással, felkészülten érkező világiak segíthetnek az egyháztól távolabb került családoknak hitbeli ismereteik gyarapításában, az ünnepekre való méltó felkészülésben. A többéves programban a lelkiségi mozgalmak és a plébánosok jelentős szerepet kapnak.
– Sokszor úgy érzem, a katolikusok a plébánia falai közt vallásosak, de hitük kevésbé nyilvánvaló az élet egyéb területein. Szükségesnek tartja, hogy a katolikusok látványosan képviseljék hitüket a munkahelyükön, a politikában, a közéletben is?
– Egy nagyon híres amerikai jogtörténész professzor példája jut eszembe. Tudományos iskolát teremtett, nemzetközi kongresszusokat szervezett, de mindig szakított időt magának arra, hogy reggel szentmisére menjen, s ott a szentleckét felolvassa. A halálos ágyánál is jártam. Ablaka idilli tájra nézett, az ágyából ezt látta, és egy hatalmas feszületet. Sokan mentek még ekkor is hozzá. Szenvedésében is példát mutatott. Az tehát, hogy ki miként mutatja meg hitét a világnak, a körülményektől függhet. Vannak idők, amikor a hívőnek hivatása a közéleti tevékenység. Ám voltak és lehetnek olyan történelmi pillanatok, amelyekben hívő embernek bizonyos politikai szerepeket elvállalnia nem szabad, hiszen lelkiismeretével összeegyeztethetetlen munkát kellene végeznie. Mindenkinek sajátos hivatása szerint kell élnie, dolgoznia, képviselnie a hitét.
– Milyen változást remél a katolikusok életében a hit éve nyomán?
– A kegyelmi állapot érzékszerveinkkel nem tapasztalható. Hatásai azonban bizonyos esetekben igen. A változás megnyilvánulhat például abban, hogy az egyházközségekben már most is egyre szaporodik az önkéntes munkát vállalók száma. Szépen fejlődik az országban a karitatív munka. Sok ilyen következménye lehet a hitnek, amely megmutatkozik, látható, érezhető. Én ebben bízom.
Fotó: Bókay László
