Békezarándoklatként értékelték

A pápa tehát nem akarja távolról szemlélni a népek szenvedését, és nem elégszik meg azzal, hogy egyszerű jelszavakat mondjon egy ilyen összetett helyzetben. Antoine Audo szíriai káld katolikus püspök a Fides hírügynökségnek így nyilatkozott: „Benedek pápa nem a média által közzétett gondolatokat ismétli, hanem hittel és szabadsággal teli, személyes mondatokat mond nekünk. Szavai a hit legmélyéből fakadnak, és ezért a dolgok szívéig hatolnak.” A libanoni sajtó szerint a szentatya a vallások közötti párbeszédet és a társadalmi csoportok közötti közeledést állította mondanivalója középpontjába. Az ország legnagyobb arab nyelvű lapja, az An-Nahar ezzel a címmel számolt be a látogatás eseményeiről: A pápa egyesíti Libanont. A szentatya a Közel-Keleten bátorította a fiatalokat, és megértést tanúsított problémáik iránt. Az Ad-Díyar azt emelte ki, hogy a pápa óvta a politikai vezetőket a szíriai konfliktus hatásaitól. Kurt Koch bíboros, a keresztény egység vatikáni felelőse úgy ítélte meg, hogy XVI. Benedek Libanonban előrevitte a keresztény egység ügyét. Hangsúlyozta, hogy a maronita pátriárka tervezi az apostoli buzdítás közös – katolikus-ortodox – tanulmányozását.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.