Megfigyelhető, hogyan alkalmazza Breuer a szabadon formálható építőanyagot, a vasbetont. A nagy négyszögletes, az ég felé szélesedő óriási betonlap középen Krisztus keresztjével áttörve lenyűgöző felkiáltójelként magasodik a sík vidék fölé… A harangláb mögött húzódik meg a lépsejtekre emlékeztető templomhomlokzat. Egy ilyen épület vagy épületcsoport nyilván csak olyan helyen képzelhető el, ahol tágas a környezet. Egy zsúfolt városban aligha érvényesülne ez a fajta építészeti megfogalmazás.
„Örülnék és rendelkezésre állnék” – mondja Breuer Marcell egy interjúban, amelyet halála előtt néhány évvel készített vele a Magyar Televízió. Saját tervezésű épületei szerte a világon megtalálhatók Párizstól az Egyesült Államokig, csak Magyarországon nem épített semmit. Breuer 1902-ben született Pécsett, és eredetileg festőnek készült. A bécsi művészeti akadémián rövid ideig szobrászatot tanult, majd a Weimarban működő Bauhaus-iskola hallgatója lett, Walter Gropius tanítványaként. A Bauhausban az asztalosműhelybe került, amelynek később vezetője lett. Acélcsőből készített Wassily-széke 1925-ben egy csapásra ismertté tette a nevét. Az ötletet saját bevallása szerint a bicikli csővázas szerkezete adta. A krómacél szék, amely nemcsak tartós volt, hanem vászonborítása miatt kényelmes is, nevét Vaszilij Kandinszkij festőről, tanárkollégájáról kapta.
Breuer 1928-ban elhagyta a Bauhaust, Berlinbe települt, és magánirodát nyitott. A bútortervezés mellett tervpályázatokon vett részt, városrendezéssel foglalkozott. Első lakóháza 1932-ben épült Wiesbadenben. 1934-ben visszatért Magyarországra, és a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán két építésztársával együtt első helyezést ért el. A mérnöki kamara azonban nem vette fel tagjai közé, mert nem ismerte el a Bauhausban szerzett diplomáját. Ekkor ismét külföldre kényszerült, és többet nem is tért haza. Angliába költözött, ahol 1937-től majdnem egy évtizeden át építészetet tanított a Cambridge-i Egyetemen. Gropiusszal közösen több lakóházat terveztek. 1940-ben épült meg a Chamberlain-ház, amely beton, kő, acél és üveg felhasználásával készült (acélváz, üvegfal).
1946-tól Breuer Amerikában élt, és nemcsak lakóházakat, de középületeket is tervezett. Állandóan figyelemmel kísérte a modern idők szükségleteit és a korszerű technológia nyújtotta lehetőségeket. Az ő tervezése a közismert párizsi UNESCO-székház 1953-ból, amellyel Európában is komoly hírnevet szerzett. Jelentős épületei Amerikában a muskegoni Szalézi Szent Ferenctemplom (1961–67), az Amerikai Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium székháza Washingtonban (1963–68) és a Whitney Múzeum New Yorkban (1966). Hazánkfia Marcel Breuer and Associates néven 1965-ben saját tervezőirodát alapított New Yorkban.
Breuer Marcell jelentősége kétségkívül óriási a modern építészet és dizájn kialakításában, a világ tizenhárom legjobb építésze között tartják számon. Térképzése, arányérzéke, a legújabb építőanyagok sokrétű felhasználása teszi ma is egyedülállóvá alkotásait. Épületei azonban a hétköznapi ember számára mindenképpen nagyon eltérnek a megszokottól. A kevés ablaknyílással tagolt, monumentális vasbeton tömbök sokszor brutális hatást keltenek, és szokatlanságuk miatt gyakran ellenérzésekkel fogadják őket. Mégis azt mondhatjuk, hogy épületei és bútorai gazdagítják formaérzékünket és tágítják vizuális kultúránkat.
A vele készült félórás tévéinterjúban Breuer Marcell többek között azt mondja: „Nekem nem egészen az volt a fontos, hogy székeket csináljak, hanem hogy a kisebb részletekből a nagyobb részletek felé fogok fejlődni.”
Fotó: Mészáros Ákos
