S mégis közös a tapasztalat: az első nap nehéz! A piciknek, akik először kénytelenek elszakadni szüleiktől, de a nagyobbacskáknak is, akiknek új emberek közt kell boldogulniuk eztán. Sőt, a felnőtteknek is nehéz, minden új helyzet az. Bizonytalanságaival, ismeretlenségével, a magánnyal, amit óhatatlanul átélünk, legalább egy rövid ideig az elején. Mit érünk el tehát, ha a fenti mondattal hajtjuk álomra fejünket, és reggel acélos szívvel, rendületlen mosollyal pirítjuk a kenyeret tipródó csemeténknek?
Lesz, akiben még merevebbre érik a féltő aggódás érte – de már mutatni sem meri, nehogy maga ültesse el a félelmet a gyerekben. Az eredmény: gyermekünk érzi a feszültséget, de nem tudja értelmezni az optimizmust sugárzó mondatokat körülötte, hisz nem illenek össze. Félelmével viszont egyedül marad, mert a „minden rendben lesz” szlogenjével nehéz vitatkozni, ez mindent visz, mindent elnémít…
És talán lesznek, akik az utolsó pillanatban belátják, hogy a küldetés lehetetlen. Nem tudunk egy minket oly jól ismerő, minden rezdülésünket érzékeny antennákkal letapogató gyermeknek más érzéseket hazudni, mint amilyeneket átélünk – ráadásul oly természetes, hogy vele izgulunk, mikor új megmérettetés elé kell állnia.
Segítsünk gyerekeinknek megtanulni az elszakadást, a beilleszkedést! Az egész piciknek ehhez hosszú időre van szükségük: ne higgyünk a „menjen el gyorsan, így is, úgy is sír” jelmondatának! Hagyjunk időt, legyünk vele, míg annyira leküzdi a félelmét, hogy mer más bizalmast keresni helyettünk az új közegben. A beszoktatás ugyanis erről szól(na). Ha ez mégsem lehetséges, mondjuk el neki, hogy látjuk, mennyire nehéz és ijesztő helyzet ez számára, de mi reméljük, hogy végül jól fogja érezni magát. A nagyobbacskával pedig beszéljünk arról, hogy mitől fél, miben bizonytalan. Nem rontani, de könnyíteni fog a helyzetén, ha tudja: mi is szorongva vágunk egy-egy új feladatba, nemcsak neki nehéz egyedül maradni valahol. Ha segítünk neki felidézni korábbi szorongásait és kis győzelmeit, ha közösen fel tudjuk szítani a reményt, hogy végső soron ezzel a nehéz helyzettel is képes lesz megküzdeni, akkor többet adtunk neki, mint holmi kínnal magunkra erőltetett „nemizgulással”.
a szerző pszichológus
